Ingatlanbefektetések külföldön – a lehetőségek reális bűvöletében

Az amerikai ingatlanbefektetéseket bemutató cikksorozatunk előző részeiben végigvezettük a kiválasztási folyamat legfontosabb elemeit, a lehetséges előnyöket és kockázatokat, majd részleteztük az amerikai piac sajátosságait. Ez összességében már jó alapot ad a megfelelő döntéshozatalhoz. Most pedig engedjék meg, hogy a kínálati piacot mutassuk be Önöknek, egy ingatlanpiacon aktív építő- és forgalmazó cég aktuális projektjein keresztül.

A Lennar Corporation az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legelismertebb építészvállalata. Sikereiket jól jelzi, hogy 18 államban piacvezetők, továbbá szerepelnek az S&P 500 indexben is, ami azért is lényeges, mert a tőzsdén bejegyzett építőcégeknek fokozott  kötelezettségeket kell teljesíteniük, ami végső soron a vásárlóknak jelent előnyöket, hiszen ezáltal kiemelt biztonságban részesülnek.

Sok építő cég eltűnt a 2008-2009-es időszakban, a válság idején, de a Lennar ezt is túlélte, sőt, sikeresen folytatta tradicionális működését és az akkor tapasztalható 7 dolláros részvényárfolyammal szemben ma már 40 dollár körül forognak a papírjaik.

A magas elvárásoknak megfelelően körültekintően választják meg az építési területeket, kiváló tervek alapján, részletekre odafigyelően építenek. Remek érzékkel választják ki azokat a lakóparkokat, ahol eladásra kínálják házaikat, lakásaikat. Ezekből négyet említünk meg, amelyek eladásában a Florida Inc. tevékenyen részt vesz és a céggel való kiváló kapcsolatai révén előnyöket biztosítanak vásárlóiknak (pl. kedvezőbb árakat).

1. New Jersey  – a Metropolis közelében, a lüktető üzleti élet közepén! A Lennar Manhattan 57-es utcájának a Hudson folyó New Jersey felőli oldalán kínál lenyűgöző lakóhelyet, közepes- és nagyméretű öröklakásokat a “The Avenue Collection” épületcsoportban, fantasztikus kilátással és a metropoliszhoz, a Wall Streethez vagy bármely más new yorki célponthoz kiváló közlekedéssel. Hasonló adottságokkal  rendelkező, árban és minőségben egyaránt a legkényesebb igényeket  is kielégítő lakóingatlant valószínűtlen találni a helyet, környéket figyelembe véve.

Családcentrikus környezetben, kiváló iskolák valamint egyetemek közelében, a nyugalom, a család, illetve a pihenés azok az értékek, amelyekkel az itt eladásra kerülő lakások a boldog tulajdonosokat nap mint nap dédelgetik. A gyors kommunikációt – akár Európával is – üvegszálas internet szolgáltatja számukra.

2. Orlando – a Disney és a kiváló bevásárlások szerelmeseinek

A Disney parkokhoz legközelebb eső  területeken tűnik fel újra és újra a Lennar lobogó. Öröklakásokat, házakat terveznek, kiviteleznek, építenek Orlandoban élő családoknak  éppúgy, mint rövid vagy hosszú távú kiadásban gondolkodó tulajdonosoknak.

Mi is kell az Orlandoba látogató több mint 60 millió turistának?  A szórakoztatóipar fellegvára 9 témaparkkal, remek időjárással és energikusan varázslatos éjszakai élettel várja a látogatókat a világ minden tájáról. Ügyfeleink úgy kapcsolódnak bele ebbe a képbe, hogy “otthont adnak az otthontól távol lévő családoknak“. A lakóparkok minden elképzelhető szolgáltatással, élményuszodával, játékszobával, teniszpályával, mozival vagy akár privát jakuzzival csábítják a vidámparkokban elfáradt hazatérőket. A  több generációs vagy többcsaládos nyaralást választó turistákat négytől akár nyolc szobás lakások és házak várják, amelyekben a teljesen felszerelt konyha és mosókonyha adja meg az igazi különbséget a szállodákkal szemben. További részletek.

3. Naples – azoknak akik a nyugodt, hátradőlős pihenést választják a homokban

Csodálatos lakópark és fantasztikus golfpálya,  a két hálószobás lakásoktól egészen a hatalmas villákig minden megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere. Aki igazán kikapcsolódásra vágyik, annak ideális választás Naples város a széles, kápráztatóan szikrázó homokos tengerpartjával, hajókirándulási- és vízisport lehetőségeivel. Akik vitorlást vagy motoros hajót szeretnének bérelni, vagy akik horgászni szeretnének, mindannyian megtalálják számításukat és élményekben gazdagon térhetnek haza.

Az üzletek zsibongásától távolabb eső, ám a város szívéhez közeli, nyugodt és meghitt csodája ez Floridának, hiszen aki itt bérel ingatlant, csupán néhány perc autóút után élvezheti például a 5th Avenue európai hangulatát. Az erkélyen elfogyasztott reggeli kávé mellé a vízimadarak adják az aláfestést, és remek élmény látni a golfpályákról reggelente felszálló párát is. További részletek.

4. Bradenton – a golfozás szerelmeseinek

Tampa és Sarasota között kiváló közlekedéssel, rövid vezetésre a tampa-i nemzetközi reptértől,  könnyen megközelíthető lakóparkban lakások, házak és társasházak egyaránt szerepelnek az ajánlati listánkon.

A lakópark része egy 27 lyukas, kiváló tervezők által kialakított, remek golfpálya. A közös költség részeként az itt lakók korlátlanul golfozhatnak, és amennyiben az ingatlan kiadásra kerül, a bérlő is  hasonló jogokkal rendelkezik.  A szintén a lakóparkhoz tartozó klubház uszodával és 7 teniszpályával várja a vendégeket, a Mexikói-Öböl hófehér tengerpartja pedig mindössze 15 percnyi távolságról csábítgatja a tenger szerelmeseit. További részletek

Amiért a Florida Investment ajánlja ezeket a lakóparkokat:

  • Remek lehetőségek ár-érték arányt tekintve.
  • A lakások kiadhatóak olyan management cégekkel, akik szaktudását hosszú évek tapasztalata bizonyítja.
  • A kiadásból származó bevétel és a kiváló értéknövekedési faktor  gyors megtérülést biztosít.
  • Az eurozóna gazdaságában már látható, észrevehető, hogy a magasan tartott euroárfolyam nem túl előnyös, hiszen a nemzetközi kereskelemben nehezebb így eladni a termékeket. Nagyon valószínűsíthető tehát, hogy az EUR /  USD váltási árfolyama hamarosan előnyösen változik azok számára, akik USD alapú befektetéseket birtokolnak.
  • Azoknak, akik még nem birtokolnak amerikai ingatlant, javasoljuk, hogy ne késlekedjenek, hanem ragadják meg az alkalmat. A Florida Investment meggyőződése, hogy a befektetés sikerét már a vétel pillanatában látni kell! 
  • Jelen piaci helyzetben a lehetőségek felmérése és a megfelelő ingatlan kiválasztása mellett jelentős szerepe van a pénzváltás arányainak is. Nem mindegy, hogy hány forintot vagy eurót kell 1 amerikai dollárért fizetni.

Bővebb információéert látogasson el a Floridainvestment oldalára!

http://www.floridainc.hu/

Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »