Egyre kevesebb a fiatal tanár

Öregszik a tanári kar, egyre kevesebb a fiatal tanár – állapítható meg az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet)  jelentésből.

Szlovákiában 195 iskola 3 548 tanára vett részt a felmérésben. Az adatokból kiderül, hogy amíg 2008-ban a tanári állomány 16 százaléka állt 30 évnél fiatalabb tanárokból, addig 2013-ban ez az arány 5 százalékkal csökkent. Ellenben az 50 évnél idősebb tanárok háromszor annyian vannak – 2008-ban „csak” kétszer annyian voltak. Romana Kanovská, az oktatási szint mérésével foglalkozó hivatal főnöke elmondta, némely régiókban előfordulhat, hogy többségbe kerül a tanárok idősebb generációja. Kanovská szerint a fiatalok elfordulnak a tanári pályától, ami főleg az alacsony béreknek és a tanári pozíció társadalmi megítélésének tudható be. A felmérésből kiderül, hogy a tanárok 82 százaléka nő, az átlagéletkor pedig 43 év. Az iskolaigazgatók 60 százaléka nő, az átlag életkoruk pedig 53 év.

A tanításhoz használt segédeszközök terén Szlovákia szerepelt az összes ország közül a leggyengébben. A tanárok 82 százaléka olyan iskolákban dolgozik, ahol nem elégséges a tanításhoz szükséges eszközök mennyisége, korlátozott számban rendelkeznek számítógépekkel és szoftverekkel, valamint internetkapcsolattal. A felmérésben résztvevő 34 országban csak a tanárok 23-38 százaléka dolgozik hasonlóan rossz feltételek mellett.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »