Megvan a negyedik szlovák elnök

Andrej Kiska vasárnap délben letette az esküt és elfogadta az államfői tisztséget. Kiska lett Szlovákia negyedik elnöke.

Andrej Kiska átadta Iveta Macejkovának, az alkotmánybíróság elnökének az alkotmányban előírt esküjét. A beiktatási ceremóniára a pozsonyi Vigadó épületében került sor vasárnap délben.

„Becsületemmel hűséget fogadok a Szlovák Köztársaságnak. Megteszek mindent a szlovák nemzet, valamint a Szlovákia területén élő nemzetségi és etnikai kisebbségek jólétéért. Az állampolgárok érdekeit szem előtt tartva fogom végezni a feladataimat, védeni és óvni fogom az alkotmányt és a többi törvényt is. Fogadom.” – idézte Kiska a Szlovák Köztársaság alkotmányát. Amennyiben ezt a fogadalmat elutasította volna, vagy valamely részével nem értett volna egyet, úgy nem vállalhatta volna az államfői tisztséget.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »