A Híd értékeli Kiska gondolatait

A Híd üdvözölte azokat az ígéreteket, amelyek az új szlovák államfő, Andrej Kiska beiktatási beszédében hangzottak el.

„Polgári párt vagyunk, így különösen értékeljük azt a tényt, hogy Andrej Kiska úr – mai ígérete szerint – minden polgár államfője kíván lenni nemzetiségtől és politikai meggyőződéstől függetlenül“ – mondta Bugár Béla, a Híd párt elnöke az új szlovák államfő beiktatási beszédére reagálva. A Híd elnöke azt is örömmel konstatálta, hogy Andrej Kiska ma is megemlítette: döntései elfogulatlanok és pártatlanok lesznek, támogatni fogja a jó ötleteket függetlenül attól, mely politikai tárborból származnak.

„Az új elnök e hozzáállása teljes mértékben összhangban áll a Híd törekvéseivel, azaz hogy ebben az országban a polgárok érdekei legyenek az elsők. Andrej Kiska úrnak a köztársasági elnöki feladatok ellátása során kívánunk sok erőt, egészséget, pozitív energiát és jó döntéseket. Bízunk abban, hogy amit beiktatási beszédében az ország polgárai előtt vállalt, sikerül maradéktalanul teljesítenie“ – tette hozzá a Híd elnöke.

Kitekintő / Új Szó - Sajtóközlemény

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »