A Bizottság is tájékozódik a reklámadóról

„Megfelel a valóságnak az, hogy a Bizottság aggódik ennek az adónak a sajtószabadságra gyakorolt lehetséges hatásai miatt”– jelentette ki pénteken Neelie Kroes bizottsági alelnök szóvivője a magyarországi reklámadó kapcsán.

Ryan Heath közölte, hogy Brüsszelnek tudomása van az új adóról és tanulmányozza az elfogadott törvény szövegét, annak tartalmát. Korai lenne azonban kijelenteni, hogy további lépésekre kerül-e sor a Bizottság részéről – tette hozzá.

Az Európai Bizottsághoz nemzetközi szakmai szervezetek nyújtottak be panaszt a napokban a parlament által megszavazott reklámadó ellen, ami reklámbevételeik arányában progresszív adót ró ki az elektronikus és az írott médiára. Heath szerint ugyanakkor a Bizottság pénteken még nem kapta meg az írásos panaszokat, amelyekről csütörtökön tettek bejelentést nemzetközi szakmai szervezetek.

A szóvivő általában véve a sajtószabadságról szólva hangsúlyozta, hogy a kormányzati intézkedéseknek számos olyan formája van, aminek negatív hatása lehet a sajtószabadságra. A szóvivő ugyanakkor nem tudott válasszal szolgálni arra a kérdésre, hogy tudomása van-e más tagállamokban bevezetett hasonló jellegű adókról.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »