Lelőttek egy ukrán katonai szállítógépet 49 emberrel a fedélzetén

Lelőttek egy IL-76 típusú ukrán katonai szállító repülőgépet szombatra virradóan a kelet-ukrajnai Luhanszk közelében – erősítette meg az ukrán védelmi minisztérium az erről szóló sajtóhíreket. A CNN amerikai hírtelevízió ukrán katonai forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy legkevesebb 49 ember volt a fedélzeten.

A gép éppen a luhanszki repülőtér felé közeledett. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a gépen tartózkodók közül hányan haltak meg vagy élték túl a támadást. A minisztérium szerint többen életüket vesztették.

Kijev az oroszbarát szakadárokat tette felelőssé a támadásért. A minisztérium közölte, hogy a repülő katonákat, valamint felszerelést és ellátmányt szállított. „A terroristák orvul nagy kaliberű gépfegyverrel lőttek” – fogalmazott szombat reggel ismertetett közleményében a védelmi minisztérium, amely együttérzését fejezte ki a halottak családjainak. A szeparatisták Zenit típusú rakétákat is használtak.

Az ukrán hadsereg éppen az előző nap foglalta vissza Mariupol várost az oroszbarát szakadár lázadóktól. Luhanszkban és környékén – csakúgy, mint Donyeckben – hetek óta tart az ukrán hadsereg „terrorellenes hadművelete” az ottani oroszbarát szeparatisták ellen, akik kikiáltották a „luhanszki népköztársaságot”.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »