Változás a Hídban is

Lucia Žitňanskát, parlamenti képviselőt, szombaton a Híd alelnökévé választotta a párt országos tanácsa, amely jóváhagyta a párt élén történt változásokat.

A kinevezéssel egy időben lemondott Rudolf Chmel, akinek döntését elfogadta a tanács. Lucia Žitňanská ez év áprilisában lépett be a Hídba. Decemberig az SDKÚ képviselőjeként dolgozott. Politikai pályafutását az igazságügyi minisztérium államtitkáraként kezdte, amelynek posztjára a KDH jelölte őt. Az Iveta Radičová vezette kormányban igazságügyi miniszter volt. Sikerült elérnie, hogy az állami megrendelések és szerződések elérhetővé váljanak bárki számára az Interneten, illetve a nyílt igazságszolgáltatás projektjét is átültette. 2012 májusában az SDKÚ elnöki pozíciójára pályázott, de a kongresszuson Pavol Frešo megelőzte őt.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »