Nem hivatalos: Sziszi nyerte az egyiptomi elnökválasztást

Az előzetes eredmények alapján Abdel Fattah Sziszi nyerte a 2014-es egyiptomi elnökválasztást. A voksolást az alacsony részvételi arány miatt egy nappal meghosszabbították, ami igencsak megosztotta az egyiptomi népet. A nemzetközi megfigyelők, köztük az EU szerint is rendben, nagyobb szabálysértések nélkül zajlott az így három naposra nyúlt szavazás.

Az előzetes eredmények alapján – nem meglepő módon – az érvényes szavazatok 96 százalékát megszerezve Abdul Fattah Sziszi nyerte az egyiptomi elnökválasztást. Egyetlen kihívója, a baloldali Hamdin Szabahira a választók alig négy százaléka szavazott. A helyi sajtó megfogalmazása szerint Szabahi mindössze harmadik helyen végzett Sziszi és az érvénytelen szavazatok mögött. A hivatalos eredményt várhatóan június 5-én fogják közzétenni. 

Szabahi szerint számtalan szabálysértés történt a voksolás alatt, ugyanakkor elfogadja az egyiptomi nép döntését. Kiemelte, hogy bár nem vállal szerepet a következő kormányban, folytatni fogja harcát a terroristák és az önkényuralom ellen.

Sziszi kultikus státuszra tett szert az országban tavaly július óta, amikor is megdöntötte az ország első demokratikusan választott elnökének, az iszlamista Mohamed Murszinak a hatalmát. Bár Sziszi Murszi városában a szavazatok mintegy 98 százalékát szerezte meg, ehhez hozzátartozik, hogy a Muszlim Testvérek, amelyet Sziszi törvényen kívülinek nyilvánított Egyiptomban, bojkottálta a választást, „véres bohózatnak” nevezve azt. 

Szaid Vahid Abd al-Meguid szerint három fő csoportba oszthatók azok, akik bojkottálták a 2014-es elnökválasztást. Egyrészt a Muszlim Testvérek tagjai és szimpatizánsai, másrészt azok, akik kiábrándultak a politikából, mert úgy látják, hogy Egyiptom nem előre, hanem hátrafelé halad, harmadrészt pedig az a 15 és 30 év közötti korosztály, akik számára frusztráló volt a tavalyi Murszi elleni puccs, hiszen úgy érezték, hogy az állam ellenségeiként tekintenek rájuk. Megfigyelők szerint azonban sokat azért nem mentek el szavazni, mert annak végeredménye már az elnökválasztás előtt sem volt kétséges. 

Az eredetileg kétnaposra hirdetett elnökválasztást az alacsony részvételi arány miatt egy nappal megtoldották, a szavazásra jogosultak így is kevesebb mint fele, mindössze 46 százaléka adta le voksát. Ez mintegy huszonötmillió embert jelent. A 2012-es választáson, amely Murszi győzelmét hozta, alig többen, a szavazók 52 százaléka járult az urnákhoz.

Mivel a választás kimenetele szinte teljesen biztos volt, elemzők inkább a részvételi arányra tekintettek várakozással. Egyiptom hatalmas erővel bír a régióban, és ha magas részvételi arány mellett is a szavazatok túlnyomó többségét kapja Sziszi, az erősíti a jelenlegi trendet, ami „a vallási csoportok hatalmának és súlyának csökkenésével jár”, nyilatkozta a Gulf News-nak Mohamed Abd al-Szalam akadémiai igazgató. 

„Egyiptom kimaradása a regionális politikából káros hatással van az ország belpolitikájára és gazdaságára”, ezért a választás, bár hatása nem valószínű, hogy közvetlen lesz, mégis „modellként szolgálhat a környező országok számára”, tette hozzá Abd al-Szalam. Az igazgató ezzel a kaotikus állapotban lévő Líbiára, a Hamász által irányított Gázára, valamint a még mindig stabilitását kereső, Egyiptommal délen határos Szudánra célzott. 

Szisziben támogatói azt az ember látják, aki képes arra, hogy javítson az elmúlt három év katasztrofális biztonsági helyzetén, valamint kivezesse Egyiptomot a gazdasági válságból. Mindkét pont szerepelt Sziszi választási ígéretei között, azonban emellett a nemzetközi porondon is meg kell állnia a helyét, hiszen a Muszlim Testvérek és az iszlamista Murszi megdöntésével több országgal is megváltozott Egyiptom kapcsolata. Sziszit emellett Egyiptom keresztényeinek többsége is támogatja, hiszen a hőst látják benne, aki megmentette őket az iszlamista elnyomástól. 

Ellenzői szerint ugyanakkor Sziszi győzelmével Egyiptom újra rátért a despotizmushoz vezető útra, amely Hoszni Mubarak több évtizedes uralmát is jellemezte. Ezt a nézetet a liberálisok között Sziszinek az a kijelentése csak erősítette, miszerint Egyiptomban huszonöt évre van szüksége ahhoz, hogy valódi, nyugati típusú demokrácia válhasson belőle.

Váel Eszkandar ifjú aktivista szerint „a voksolás eredményét meghamísítani szükségtelen, mivel az egyiptomi közvéleményt manipulálták, az eltérő véleményeket pedig elhallgattatták.” Ammár Abu Bakr graffitiművész szerint pedig Szabahira csak azért volt szükség, hogy fenntartsák a pluralitás és a makulátlan demokrácia látszatát. 

Nemzetközi megfigyelők

Az Európai Unió, az Arab Liga és az Afrikai Unió megfigyelőket küldött Egyiptomba a választás ellenőrzésére. Az Afrikai Unió kihangsúlyozta a biztonsági erők teljesítményét, amelynek köszönhetően különösebb incidensek nélkül zajlott le a választás. Az Arab Liga szerint kisebb rendellenességek történtek csak, például alkalmanként elmaradt a szavazatukat már leadó emberek ujjának pirosra festése.

A százötven fős európai uniós misszió vezetője, Mario David szerint az előírásoknak megfelelően zajlott a választás, azonban Egyiptom még nélkülöz bizonyos alkotmányos alapelveket. David szerint problémás, hogy a kormányvonaltól eltérő véleményt képviselők és a civil szervezetek mozgástere korlátozott, továbbá gyakran zaklatásnak is vannak kitéve. Bírálta továbbá, hogy a gyülekezési jog és a véleménynyilvánítása szabadsága igen korlátozott Egyiptomban.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a közmédia nagyjából egyenlő teret biztosított mindkét indulónak.

Meghosszabbított választás

Az elnökválasztás egy nappal történő meghosszabbítása vegyes érzelmeket váltott ki az emberekből. A Választási Bizottságot többen megvádolták azzal, hogy felsőbb utasításra hozták meg kedd este, nem sokkal az urnák zárása előtt a döntést a szerdai szavazásról. Ezt nyilatkozatban tagadták, kiemelve, hogy a döntést az egyiptomi nép akaratára és érdekében hozták, nem pedig politikai nyomásra. 

Hozzátették, hogy az extra napra azért is volt szükség, mert a hatalmas hőség miatt rengetegen nem tudtak elmenni a szavazóhelyiségekbe. Emellett a keddi napot munkaszüneti nappá nyilvánították, hogy így semmi se gátolja meg a közalkalmazottakat szavazatuk leadásában. Ibrahim al-Demeiri közlekedési miniszter bejelentette, hogy nem kell büntetésre számítania annak, aki érvényes jegy nélkül utazik a kairói metrón, a hadsereg pedig ingyen közlekedést biztosított az azt kérők számára, hogy így ösztönözzék szavazásra az embereket. 

Az elnökválasztási bizottság egyik tagja, Tárek Sebl kilátásba helyezte, hogy aki érvényes igazolás nélkül marad a szavazástól távol, azt pénzbírságra büntetik, utalva a választási szabályzat 47. cikkére, amely ilyen esetekben 500 egyiptomi font (közel 16 ezer forint) büntetést irányoz elő. 

Szabahi a szerdai napra visszahívta delegáltjait a körletekből, ezzel tüntetve a Választási Bizottság döntése ellen. Pártolóinak ötletét azonban, miszerint a versenyből való kiszállással kellene nemtetszését kifejeznie, elvetette. Az extra nap Sziszi szerint is felesleges volt, szerinte elég lett volna a keddi nyitvatartási idő meghosszabbítása.

George Ishaq politikai aktivista szerint az elnökválasztás meghosszabbítása mindkét fél számára káros volt, hiszen ezzel elismerték, hogy nem tudtak elég szavazót mozgósítani. 

Kedd estig, tehát az elnökválasztás tervezett eredeti végéig a hivatalos adatok szerint a szavazásra jogosultak mindössze 37, az Egypt Independent szerint azonban mindössze 7,5 százaléka adta le voksát. Megfigyelők szerint az egyiptomi választásoknál az egyik legnagyobb nehézséget az írástudatlanok magas aránya jelenti. 

Az egyiptomi népet még az emírségekből is szavazásra igyekezett buzdítani Huszein al-Dzsaszmi énekes, akinek „Jó hír” című száma már napokkal a választás előtt mindenhol hallható volt, és több milliós nézettséget ért el YouTube-on. Az MTI szerint az Egyesült Arab Emírségekből származó sztár lassan népszerűbb az arab világ legnépesebb országában, mint maga a voksolás. A dal állítólag annyira népszerűvé vált, hogy egy Facebook csoportban egyiptomi állampolgárságot követelnek az énekesnek. 

Lorencsics Emese

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »