Újabb jelölt a legfelsőbb bíróság élére

Tomáš Borec, igazságügyi miniszter is jelölttel állna elő. Elmondása szerint még nincs eldöntve, hogy ki is lenne a választottja.

„Nem akarok nevet mondani, nehogy nyomást gyakoroljon rá a sajtó.” – mondta Borec. Annyit sem akart elárulni, hogy esetleg több jelöltje van-e. „Még mindig nem egyértelmű a jelölt személye és még senki sem utasította vissza magát a jelölés lehetőségét sem” – utalt ezzel a miniszter arra, hogy a jelöltnek bele kell egyeznie a jelölésbe.

Jelenleg egyetlen jelölt van versenyben a Legfelsőbb Bíróság elnöki székéért – a jelenlegi elnök, Štefan Harabin. Őt a Legfelsőbb Bíróság Bírói Tanácsa jelölte.

Annyi azonban már bizonyos, hogy akadnak majd kihívói, mivel a Legfelsőbb Bíróság bírái is saját jelölttel készülnek. Nem értenek egyet ugyanis a Bírói Tanács döntésével, mivel az olyan emberekből áll, akik Harabinnal szoros kapcsolatban vannak – derült ki a szerdai közleményükből.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »