Főügyész: Hedvigről független bíróság fog dönteni

Jaromír Čižnár főügyész sajnálatosnak és szerencsétlennek tart minden szakmai és laikus véleménynyilvánítást Malina Hedvig ügyéről, amely az ügy iratanyagának ismerete nélkül történik.

Ezt a főügyész a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának demonstrációra való felhívása kapcsán mondta.

„Felszólítom a politikusokat, és más intézményeket, hogy tartózkodjanak ennek a büntetőügynek a kommentálástól, és ne prejudikáljanak az ítélet előtt, ne traumatizálják ezzel a társadalmat, és tartsák tiszteletben a perben részt vevő felek, és a független bíróság helyzetét. Hangsúlyozom, hogy a bűnösségről vagy az ártatlanságról a bíróság dönt, így az ügy kapcsán született kommentárokra csak mint az ügyet tárgyaló bíró befolyásolására és megfélemlítésére tudunk tekinteni” – reagált szóvivőjén keresztül a főügyész.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »