Ha elítélnék Hedviget, azonnal kegyelmet kapna

Amennyiben az ügyészség elítélné Žák Malina Hedviget, úgy Andrej Kiska elnöki kegyelemben részesítené őt, miután beiktatták funkciójába.

Ezt a bejelentést Andrej Kiska a Markíza tévécsatornának adott exkluzív beszélgetésében tette meg csütörtökön. „Már nyolc éve kergetünk itt egy embert és nem vagyunk képesek befejezni. Az emberi méltóság megsértése ez. Már régen véget kellett volna ennek vetni.” – mondta az újonnan megválasztott államfő, Andrej Kiska.

Azt is kifejtette, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökét is saját maga szeretné kinevezni, mivel a következő öt évben ő lesz az, akivel együtt kell majd működnie – ez az egyik téma, amit a jelenlegi államfővel, Gašparovičcsal is meg akar beszélni.

Elutasította, hogy beiktatásával egy Mečiar-Kováč viszony ismétlődik meg – szerinte a politikai kultúra azóta már más szinten van. Várja a találkozást Robert Fico miniszterelnökkel is, ám az ellene beadott feljelentést visszavonni nem kívánja.

„Meggyőződésem, hogy egy politikus sem sértegethet és gyanúsítgathat alaptalanul senkit.” – tette hozzá Kiska.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek