Személyi ringlispil az új NATO-főtitkár kijelölése után

Nem EU-tagállambeli politikus kapta a jelöltséget a NATO-főtitkári posztra. Ez azt jelenti, hogy mostantól minden potenciális európai jelölt kizárólag uniós posztokra pályázhat, és az atlanti szervezet vezetése sem része immár a személyi kombinációknak.

A norvég Jens Stoltenberget jelölte a NATO-Tanács pénteken az ősszel leköszönő dán Anders Fogh Rasmussen főtitkár helyére. A politikus korábban 10 éven át hazája miniszterelnöke volt.

A döntés sok szempontból kihat majd az európai uniós posztokon idén esedékes nagy osztozkodásra is. Több olyan európai (ön)jelölt ugyanis, aki kacérkodott a NATO-főtitkárság lehetőségével, most maga is mind az uniós megbízatás felé kell, hogy forduljon.

Közülük is mindenekelőtt Radoslaw Sikorski lengyel, és Carl Bildt svéd külügyminiszterek várható „irányváltása” eshet majd súllyal a latba: eredetileg mindketten jelezték, hogy rendelkezésre állnának az atlanti szervezet élén esedékes váltásnál, így azonban egyértelműen az EU külpolitikai főképviselői megbízatásra vethetnek ők is szemet. (Jóllehet Sikorski esetében például egyesek szerint ez már jó ideje nyilvánvaló volt). De nem kizárt, hogy esetleg Franco Frattini, korábbi olasz külügyminiszter is átprogramozza ezek után eddigi ambícióit.

Az a tény, hogy a NATO-főtitkári posztot nem EU-tagállambeli politikus kapta, más tekintetben is fontos lehet. Az effajta „posztvásáron” ugyanis hagyományosan figyelembe veszik azt, hogy valamely ország, régió, pártcsalád rendelkezik-e már meghatározó jelentőségű nemzetközi megbízatással. Ha tehát például a főtitkárságot szocialista kelet-európai politikus kapta volna, az jelentősen gyengítette volna ugyanilyen háttérrel más jelölt esélyeit hasonlóan fontos EU-intézményi megbízatás elnyerésére. Így viszont a NATO nem jelent többé semmilyen tekintetben kompenzációt az EU-tagországok körében, és ennyiből minden ország (régió, pártcsalád) poszthoz jutását kizárólag EU-tisztségek megfelelő elosztásával lehet majd csak rendezni illetve kiegyensúlyozni.

A hétvégi személyi találgatások krónikájához tartozik még, hogy a brit sajtó az elmúlt napokban jelentős hangsúllyal megszellőztette: Londonban voltaképpen a dán szocialista miniszterelnök asszony, Helle Thorning-Schmidt jelölését látnák a legszívesebben az Európai Bizottság élére. Thorning-Schmidt neve korábban valóban felmerült lehetséges szocialista jelöltként, de határozott elzárkózása bármilyen európai megbízatástól egyfelől, illetve az EP baloldali pártjainak zajos kiállása Martin Schulz (német, szociáldemokrata, EP-házelnök) személye mellett másfelől egyelőre látszólag eldöntötte a kérdést.

A BruxInfónak más, nevük elhallgatását kérő, de jól tájékozott források is azt valószínűsítették néhány napja, hogy a dán miniszterelnök esélyei a legjobbak a bizottsági elnöki poszt elnyerésére. Ha ez lenne a helyzet – amit persze nem lehet készpénznek venni -, ugyanezen források szerint a néppárti Jean-Claude Juncker lehetne az Európai Tanács elnöke, és Martin Schulznak, aki a szocialisták hivatalos jelöltje, be kellene érnie Catherine Ashton posztjával.

A dán politikusnő bizottsági elnöki esélyeit mindenesetre egyelőre inkább gyengíti, mint erősíti egy sor tényező. Ilyen mindenekelőtt a sokat emlegetett „lisszaboni” elvárás, hogy az európai választásokon legsikeresebb pártból kerüljön ki az elnökjelölt. Márpedig erre a „legsikeresebb párt” címkére a legújabb felmérések szerint inkább a néppártnak nyílhat majd esélye. Probléma lehet az is, hogy még ha a szocialisták nyernek is, a jelöltet az EP-nek is jóvá kell hagynia, ott pedig a képviselők a már említett módon Schulz mellett tették le a voksukat, és nem tűnik túl valószínűnek, hogy ezen könnyen változtatnának. (Bár egy fontos érv azért szólhat a dán jelölt mellett is: nevezetesen, hogy női politikus, akikből ma nagy hiány van, és aminek a korrigálása mindig is kiemelt szempontnak számított a Parlamentben).

Thorning-Schmidt mellett szólhat még, hogy nem kizárható módon megszerezheti a kulcsországok állam- és kormányfőinek a támogatását a formálisan jelölő Európai Tanácsban. (Megint: főként, és leginkább akkor, ha az európai választásokon a középbal jól szerepel. Mert amúgy a néppárti többség aligha fog lemondani a jelölésről). Mindenesetre egy ilyen helyzetben biztosra lehet venni, hogy a meghatározó tagországok közül a szocialista Francois Hollande, a német Angela Merkel, és most már láthatóan a brit David Cameron is szívesebben fog Thorning-Schmidt mellé állni, mintsem, hogy Schulzot támogassák.

Megfigyelők egyúttal megjegyzik, hogy még ha a bizottsági elnöki poszt végül elérhetetlennek is bizonyulna a dán politikus számára, akkor sem biztos, hogy munka nélkül kell maradnia európai szinten (no, ha egyáltalán vállal végül bármilyen megbízatást): kormányfőként jó eséllyel szóba jöhet még Herman Van Rompuy helyére is, akinek megbízatása szintén idén jár majd le. Ha néppárti lesz a bizottsági elnök, az EiT-elnöki posztra egy baloldali jelöltnek megnőhetnek az esélyei.