Elmaradt a palesztin rabok tervezett szabadon engedése

Elmaradt az izraeli börtönökben fogva tartott palesztin rabok negyedik csoportjának szabadon engedése szombaton, bizonytalanná vált mind a rabok, mind a béketárgyalások sorsa.

A békefolyamat felújításakor, július végén Izrael és a palesztinok által aláírt megállapodás szerint szombat éjfélig kellett volna Izraelnek elengednie az 1993-as oslói egyezmény előtt bebörtönzött száznégy palesztin fogoly negyedik csoportját, huszonhat rabot.

Ez azonban nem történt meg, és Benjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap reggel a Likud minisztereinek a kabinetülés előtti találkozóján a katonai rádió szerint kijelentette, hogy a jövőben sem kerül sor rá egyértelmű ellenszolgáltatás nélkül. „Lehet, hogy tovább folynak a tárgyalások a következő napokban a rabok elengedéséről, és az is lehet, hogy megszakadnak a kapcsolatok. De semmiképpen sem lesz megállapodás egyértelmű ellenszolgáltatás nélkül” – mondta az izraeli miniszterelnök.

A rádió palesztin forrásai szerint Rámalláhban megvárják az amerikai közvetítő tárgyalások eredményét, mert nem kívánják magukra vállalni a felelősséget a békefolyamat kudarcáért. 

Jeruzsálem csak akkor akarja elengedni a rabokat, ha biztosítékokat szerez a palesztinoktól, hogy folytatják a kilenc hónaposra tervezett, de mindeddig semmiféle megállapodáshoz nem vezető megbeszéléseket. Attól tartanak, hogy az utolsó csoport elengedése után újabb tárgyalások helyett a palesztinok véget vetnek a megbeszéléseknek, és az ENSZ-től várják majd államiságuk rendezését. 

A palesztin vezetők abban bíznak, hogy hamarosan eredménnyel járnak a válság megoldásáért folyó amerikai erőfeszítések. A tárgyalások meghosszabbítása fejében izraeli médiaértesülések szerint szóba került a terrorizmusért ötszörös életfogytiglani büntetését töltő Marván Bargútinak, a Fatah párt egyik vezetőjének és más börtönben lévő vezető palesztin politikusoknak az elengedése, valamint a beteg, az idős és a női rabok hazajutása. 

Egy Izraelben meg nem erősített palesztin hír szerint Jeruzsálem beleegyezett újabb négyszáz fogoly szabadulásába is cserébe a tárgyalások folytatásáért és a palesztinok kötelezettségvállalásért, hogy a megbeszélések idején nem tesznek egyoldalú lépéseket és nem fordulnak az ENSZ intézményeihez.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »