Janukovics nem hívja be az orosz katonákat

Két dolog tartotta lázban ma a világot Ukrajnával kapcsolatban: az egyik Viktor Janukovics tegnap bejelentett sajtótájékoztatója volt, a másik pedig azoknak az ismeretlen fegyvereseknek a megjelenése, akik a Krím-félszigeten keltik az amúgy is igen kiterjedt zavart. Napi összefoglalónkban ezen kívül olvashatnak az életmentő autókról, a növekvő szlovén munkanélküliségről és Izraelről is. Tartsanak ma is velünk!

Természetesen ma is zajlanak az események Ukrajnában: bár a fővárosban már viszonylag nyugodt a helyzet (leszámítva talán a jövő hétre prognosztizált államcsődöt), és kiderült az is, hogy a magyarokat is sértő nyelvtörvény kásáját sem eszik olyan forrón, a Krímben továbbra is pattanásig feszültek az idegek. Szimferopolban, a Krími Autonóm Köztársaság székhelyén ugyanis már korábban felvonták a területi parlamentre az orosz nemzeti lobogót, ami még ma este is lengedez a késő téli esős időben. Az új ukrán kormánynak azonban nem ez, hanem sokkal inkább azok az ismeretlen, katonai ruhába öltözött fegyveresek okoznak gondot, akik megszállták a régió két repülőterét, és különböző úttorlaszokat is építettek a legfontosabb közlekedési útvonalak mentén.

Arról, hogy kik az ismeretlen fegyveresek, senkinek sincsen semmilyen ötlete. Őket megkérdezni nem lehet, mert az újságírókat nem is engedik maguk közelébe. A jól értesült helyiek szerint „természetesen” orosz katonákról van szó, akiket a Szevasztopolban állomásozó Fekete-tengeri Flotta egységeiből küldtek ki. A flotta szóvivője azonban határozottan tagadta ezeket a vádakat, ahogy Moszkvából is azt közölték: nem tudnak semmit a rejtélyes katonákról. Az ukrán belügyminiszter azonban biztos benne, hogy az orosz hadsereg egységei keltik a zavart a Krímben. „Úgy vélem, ami most történik az fegyveres invázió és megszállás. Ez a tett megsérti az összes nemzetközi szerződést és normát. Ez egy direkt provokáció, aminek célja a vérontás egy szuverén állam területén” – írta Facebook-oldalán Arszen Avakov belügyminiszter. A hivatalos orosz diplomácia azonban széttárja a kezét, és továbbra is állítja, semmi közük az eseményekhez.

A titokzatos katonák mellett a sajtót Viktor Janukovics mára ígért sajtótájékoztatója tartotta lázban. Az exelnök délután Rosztovban tartotta meg első nyilvános fellépését azóta, hogy a hét elején eltűnt Kijevből, és a felkelők/forradalmárok átvették a hatalmat a központi kormányzat és az ország felett. Janukovics elmondta: továbbra is Ukrajna legitim elnökének tartja magát, és csak azért kellett elhagynia hazáját, mert saját és családja életét veszélyben érezte. Megerősítette, hogy nem találkozott még Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – mert ez utóbbi nem ér rá – de telefonon azért beszéltek. Janukovics ismét megerősítette: nem ő rendelte el, hogy a rendfenntartók a tömegbe lőjenek, ezért nem tartja felelősnek magát a múlt héten lelőtt és megsebesített tüntetők halála miatt (ez azért is fontos, mert Janukovicsot az új ukrán kormány tömeggyilkosság vádjával körözteti).

Vlagyimir Putyin személyiségét ismerve csodálkozom, hogy ennyire csöndben van”, kezdte el az orosz kapcsolatokról szóló fejtegetését a délutáni sajtótájékoztatón Janukovics. Elmondta: Oroszország Ukrajna stratégiai partnere, és a két országot összekötő kapcsok továbbra is erősek. Bár távol áll tőle, hogy megmondja, mit csináljon Oroszország, azt azért megemlítette, hogy Moszkva számára nyilván nem mellékes Ukrajna jövőjének kérdése. Janukovics határozottan leszögezte: nem fog katonai beavatkozást kérni Oroszországtól: „úgy hiszem, a katonai beavatkozás elfogadhatatlan. Ukrajnának egységesnek és oszthatatlannak kell maradnia”, jelentette ki.

A májusi elnökválasztásról Janukovics azt mondta: nem fog indulni rajta, mert az egész eljárást törvénytelennek tartja. Közben Julija Timosenko ma már be is jelentette, hogy megméretteti magát a május 25-re tervezett voksoláson. Janukovics egyébként továbbra is legitim elnöknek tartja magát, véleménye szerint Kijevben „proto-fasiszta vandálok vették át a hatalmat, akik egy nagyon szűk kisebbség érdekeit képviselik”, és az ellenzék nem tartotta magát a múlt pénteken aláírt megállapodáshoz, ami szerinte megnyugtatóan rendezhette volna a helyzetet.

Egy biztos: Janukovics egyelőre Oroszországban marad, állítólag egy Rosztovban lakó régi barátjánál húzza meg majd magát. Titkos számlái után mindenesetre már kutatnak Svájcban és Ausztriában is.

Egyre magasabb a szlovén munkanélküliség

Szlovéniában a legfrissebb kimutatások szerint újabb fél százalékos emelkedéssel 13,5 százalékos szintre emelkedett a munkanélküliségi ráta, ami egyúttal azt jelenti, hogy napjainkban mintegy 130 ezer regisztrált álláskeresőt tartanak számon a máig legfejlettebb, s nagyjából 2 millió lakost felvonultató délszláv országban.

A szlovén hivatalok szerint a nem dolgozók számának növekedése drasztikus szintet ért el, hiszen a fent látható adatok azt jelentik, hogy ma Szlovéniában 4,5 százalékkal több álláskereső él, mint egy évvel korábban.

Választás előtt Izrael

Barack Obama amerikai elnök a jövő hónapban választás elé állítja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és Mahmúd Abbász palesztin elnököt a kétoldalú béketárgyalásokkal kapcsolatban: vagy együttműködnek és tovább haladnak a nemrégiben kidolgozott amerikai kezdeményezéssel, vagy a tárgyalások kudarca után magukra maradnak, ami nem lesz kellemes egyikük számára sem – állította a Háárec című izraeli lap pénteki számában.

Netanjahut a Fehér Házban esedékes jövő heti találkozójukon Obama a tárgyalások esetleges összeomlása utáni terveiről faggatja majd, és várhatóan ugyanezt a kérdést teszi fel Abbásznak március tizenhetedikére tervezett megbeszélésükön – írta a lap. 

Négy magyar a legszegényebb EU-s régiók között

Négy magyar is helyet kapott az EU 20 legszegényebb régiói között 2011-ben. Az Eurostat régiók fejlettségét mutató friss kimutatásában néhány vaskos meglepetés is előfordul. Pozsony például az ötödik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkezett az EU 272 térsége közül.

A legszegényebbek illetően nem változott az előző évhez képest a régiók fejlettségét bemutató statisztika, amit csütörtökön tettek közzé Brüsszelben. Az EU nyolc legelmaradottabb régiója közül öt bolgár, három román. A bolgár Szeverozapaden (Észak-Nyugat) és a román Észak-Kelet térség az egy főre eső uniós GDP 29 százalékával sereghajtónak minősül.

Kitekintő összeállítás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »