Kiengedték a tüntetőket, mégis égnek az abroncsok

Ismét fekete füst szállt fel Kijev belvárosában: szemtanúk szerint gumiabroncsokat égettek a hatalomváltást követelő tüntetők a korábbi zavargások helyszínén, a Hrusevszkij utcában pénteken – számolt be az MTI kijevi tudósítüja.

    A tüntetők között többen elégedetlenek azokkal a bejelentésekkel, amelyek szerint a Majdan (a kijevi Függetlenség terének) tüntetői készek szabaddá tenni a Hrusevszkij utcát. Ezt a szándékot a tüntetők több csoportja jelezte, köztük a Hrusevszkij utcai összecsapások kirobbantását magára vállaló Jobboldali Szektor vezetője is, miután a bíróságok kiengedték a börtönökből az összes ellenzéki aktivistát, akiket a tiltakozóakciókkal összefüggésben vettek őrizetbe.

    A helyszínen lévő Irina Szolomko újságíró Facebook-oldalán közölte, feszült a helyzet az utcában, arról beszélnek, hogy újabb összecsapások törhetnek ki a tüntetők és a rohamrendőrök között. 

    „Megkértek, menjek hátrébb az ütközőzónától a második sor barikád mögé. A tüntetők egy vezetője odajött hozzánk, újságírókhoz, és azt mondta: köszöntelek benneteket a háború kezdete alkalmából” – írta az újságírónő. 

    Más szemtanúk arról számoltak be, hogy egy magát az UNA-UNSZO nevű radikális jobboldali szervezet képviselőjének nevező férfi odament hozzájuk, és közölte: nem hajlandók elhagyni a Hrusevszkij utcai barikádokat, és nem értenek egyet a Jobboldali Szektorral.

    A gumiabroncsokat három ponton gyújtották fel az első sorban lévő barikádoknál, de akkor az utcán alig voltak kétszázan. Lövések és gránátrobbanások nem hallatszottak az utcából.

Amnesztia köszöntött be

Kovács Andrea

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »