Leköszön az USA oroszországi nagykövete

Az USA oroszországi nagykövete, Michael A. McFaul kedden jelentette be, hogy a téli olimpia végeztével visszatér Kaliforniába, a családjához. A korábban az Oroszországgal kapcsolatos ügyekben elnöki tanácsadóként tevékenykedő McFaul egy nehéz időszakban képviselte hazáját, a helyi ellenzéki erőkkel való találkozók pedig a kormánypárti média támadásait vonták maguk után.

„A kormány szolgálatában eltöltött több mint öt év után ideje hazatérnem” – írta egy orosz nyelvű  oldalon a nagykövet. Gyermekei az iskolakezdés miatt már a nyár végén visszatértek az Egyesült Államokba. „Hét hónap távollét után szeretnék ismét a családommal lenni” – tette hozzá a Twitteren.

Ben Rhodes, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője nyilatkozatában kijelentette, hogy Barack Obama hálás McFaul munkájáért. Az időszak legnagyobb eredményének a stratégiai fegyverekről szóló harmadik szerződés 2010-es megkötése számít. 

Lukáts Lőrinc

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »