Védelmébe vette az EP a szabad munkavállalást

Az EP-képviselők elsöprő többsége megkérdőjelezhetetlen alapvető európai jognak minősítette a szabad munkavállalást az EU-tagok között a kérdés szerdai plenáris vitájában. Egyes felszólalók ugyanakkor a szociális visszaélések veszélyére is emlékeztettek.

„Már az is szégyen, hogy egy ilyen vitát egyáltalán le kell most folytatni” – fogalmazta meg a mintegy három órás plenáris EP-vitában Cecilia Wikström (svéd, liberális), aki szerint súlyos politikai bűnt követ el, ha valaki „szüleink legfontosabb vívmányát”, a személyek szabad mozgását rövid távú szavazatgyűjtő szándékkal kikezdi.

Felszólalása sokak véleményével megegyezett: az EU-Tanács nevében megszólaló soros görög EU-elnökség, valamint a Bizottság álláspontját képviselő Andor László foglalkoztatási, és Viviane Reding állampolgári jogi biztosok után a nagyobb politikai csoportok véleményeit összefoglaló hozzászólások mind a szabad munkavállalás „alapvető” jellegét, és a „populista hatásvadászat” elítélését hangoztatták.

Árnyalatok persze akadtak, főként abban, hogy mindezek fényében ki, mire tartotta különösen fontosnak felhívni a figyelmet. A néppárti Marian-Jean Marinescu (román) például a szabad munkavállalás és a szociális támogatásokkal való visszaélés közötti különbségtételt szorgalmazta. Hannes Swoboda (osztrák), a szocialisták és demokraták szövetségének frakcióvezetője pedig arról beszélt, hogy ha egyáltalán felelőssé tehető valaki az esetlegesen előforduló anomáliákért, akkor azok a kormányok a hunyók, amelyek lehetővé teszik, hogy felelőtlen munkaadók minimális fizetésért alkalmazzanak külföldi munkakeresőt. (Utóbb a frakciójába tartozó Glenis Willmott (brit) fel is vetette egyebek között, hogy fontos lenne minden tagországban minimálbéreket rögzíteni.)

Swoboda egyúttal megjegyezte: el kell ismerni, hogy létezik „szegénységi migráció”, de ebből uniós szinten szerinte nem a „migráció”, hanem a „szegénységi” alkotórész léte jelenti a tényleges problémát.

A liberálisok nevében elsőként felszólaló Renata Weber (román) egyfelől elutasította azok érvelését, akik úgymond populista megjegyzéseikkel csak „olajat öntenek a tűzre”, másfelől emlékeztetett, hogy minden adat arra utal, a munkaerő szabad mozgása statisztikailag kimutatható módon hozzájárul a tagországok jólétéhez.

A néppárti magyar Őry Csaba szerint, ha elismerik, hogy az EU egyik legfontosabb vívmánya az egységes belső piac, akkor azt is látni kell, hogy ha ez utóbbinak bármelyik tartópillérét – mint amilyen a szabad munkavállalás – meggyengítik, akkor az óhatatlanul működési zavarokat vált ki a többi komponensnél is. (Ez a vélemény amúgy másoknál is többször visszatért, így akadt, aki úgy vélte, hogy ha a munkavállalás korlátozása felmerülhet, akkor miért ne lehetne szó a szabad tőkeáramlás, például a brit Tesco működésének a behatárolásáról). A liberálisok frakcióvezetője, Guy Verhofstadt (belga) pedig a vita alkalmával kiadott nyilatkozatában egyenesen úgy fogalmazott, hogy a szabad munkavállalási jog korlátozása nem csupán egy alapvető közösségi jog megnyirbálását jelentené, hanem az európai gazdasági növekedés és prosperitás blokkolását is.

Őry a továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a szociális jogalkotás változatlanul nemzeti hatáskörben van, így mindenki belátása szerint szabályozza az ellátórendszerekhez való hozzáférés szabályait, itt tehát hamis az Európai Bizottságra, mint a nemzeti politikákba állítólagosan károsan beavatkozó tényezőre hivatkozni. Más kérdés, tették e ponton hozzá megfigyelők, hogy amennyiben a hozzáférés nemzeti szabályozása diszkriminatív, akkor az utóbbi ellen már a Bizottság kötelessége fellépni.

A diszkriminatív megnyilvánulások elleni tiltakozás amúgy érthető módon főként lengyel, román és bolgár képviselők felszólalásaiban volt visszatérő motívum. Lengyel képviselők például, bármely frakció soraiból kértek is szót, következetesen minden esetben utaltak rá, és kikérték maguknak a lengyelek „kipécézését”. „Winston Churchill forog a sírjában” – kiáltott fel a jelenséget kommentálva még az a Jacek Kurski is, aki amúgy a Farage-vezette, euroszkeptikus Szabadság és Függetlenség Európája-frakció tagjaként kért szót. A méltatlankodó hozzászólók visszatérően arra utaltak, hogy szabályosan munkát vállaló embereket sértenek a „keleti hordákkal” riogató hangulatkeltők, ráadásul adatszerűen is bizonyítható, hogy a más tagállamban dolgozók nettó hozzájárulása a befogadó országok költségvetéséhez – így azok szociális rendszereihez – évente többmilliárd eurós nagyságrendű.

Szándékoltan ironikus hangvételű felszólalásában egyébként ezt az aspektust élezte ki Göncz Kinga is (magyar, szocialista), aki gunyorosan megjegyezte, hogy a riogatók szemében „az ideális kelet-európai munkavállaló… dolgozik, amennyit bír, ha kell, több műszakban, szigorúan minimálbérért, se többért, se kevesebbért, hogy se szociális dömpinget ne okozzon, se extra kiadást ne jelentsen a munkaadójának. Minden munkát elvégez, amit a helyiek nem tudnak, vagy nem akarnak elvégezni”. Családjukat hátrahagyják, hogy ne terheljék velük a fogadó ország ellátó rendszerét, nem igényelnek családi pótlékot és nem mennek orvoshoz. Mindeközben a „jó kelet-európai munkavállaló csendben tűri, ha segélyturistának, ingyenélőnek… titulálják” – fejtegette beszédében Göncz Kinga, aki felszólalását azzal zárta, hogy „mi, kelet-európaiak, nem ehhez csatlakoztunk”.

Sokan bírálták a vitában a közelmúltban tett nyilatkozatáért a néppárti Elmar Brokot is. (A veterán néppárti német politikus egy sajtónyilatkozatában úgy vélte, hogy akit szociális csaláson kapnak, azt nemcsak ki kell utasítani, de – mint a bűnözőkről – ujjlenyomatot is kell venni tőlük.) Brok most hosszasan ecsetelte a szabad munkavállalás fontosságát – „sokat harcoltunk érte, és harcolunk érte ma is ha kell” -, mivel ez „fontos kulturális kincs”, és jelentős hozzájárulást eredményez a nemzetgazdaságoknak. De nem mulasztotta el, hogy a visszaélések elleni küzdelem fontosságát is kiemelje.

Hasonló megközelítéssel beszélt a kérdésről az Európai Konzervatívok és Reformerek vezérszónoka, Timothy Kirkhope is, aki beszéde elején szintén a szabad mozgás és munkavállalás áldásait méltatta – beleértve azt is, hogy ennek előnyeit jelenleg mintegy 3 millió brit élvezi EU-szerte -, de aztán sietetett emlékeztetni, hogy „mint minden régi rendszer”, harminc év után már ez is tökéletesítésre szorulna.

A legbrutálisabb bírálat a brit függetlenek pártjából (UKIP) jelen lévő Gerard Batten részéről hangzott el, aki kertelés nélkül leszögezte: a szabad mozgás és ennek gazdasági növekedést élénkítő hatása valóban áldásos, ám az EU a maga módszerével elsősorban csavargókat, drogosokat, alkoholistákat, szociális csalókat szabadított például Nagy-Britanniára, és „ez az, amit a következő választáson tömegek fognak majd elutasítani”.

Mindezek fényében is volt érdekes Őry Csaba azon gondolata, hogy ha abból indulunk ki, hogy az aktív európai munkavállalói népesség alig 3 százaléka vállal csupán más tagországban munkát, ezeknek is csak ötödét teszik ki a román és bolgár dolgozók, ráadásul közülük is csak egy töredékről vélelmezhető bármilyen „szociális visszaélés”, akkor jól látni, hogy az egész kérdés aránytalanul fel van fújva.

Összességében, Andor László joggal értékelte úgy a vitát a záróbeszédében, hogy bizottsági szempontból „bátorító” volt a mintegy 40 képviselő felszólalása, mivel „nagy többségük elvetette az idegengyűlöletet, a manipulációt, a hangulatkeltést”, és elismerte a szabad mozgás gazdasági és társadalmi hozadékait. Egyúttal ismételten felhívta a figyelmet a Bizottság napokban közzétett útmutatójára, mint ami éppen a szociális jogok korrekt használatához, az esetleges visszaélések kiszűréséhez nyújthat segítséget.

A szerdai vita tanulságait összegezve az EP közös állásfoglalást tesz majd közzé a kérdés parlamenti megítéléséről, amiről a honatyák a csütörtökön szavaznak.