Utah nem ismeri el az azonos nemű párok házasságát

Utah állam nem ismeri el a területén azonos nemű párok által megkötött több mint ezer házasságot – közölte szerdán az állam kormányzójának hivatala.

A meleg párok összeadását december 20-án kezdték meg a többségében mormonok lakta államban, miután egy szövetségi bíró az Egyesült Államok alkotmányával ellentétben állónak ítélte az utahi alaptörvénynek azt a rendelkezését, amely tiltja a homoszexuálisok frigyre lépését. Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn rendelte el, hogy az államban függesszék fel a házassági okiratok kibocsátását az azonos nemű párok számára.

Döntésével a bírói testület az állami vezetés kérésének adott helyt. Utah ugyanis hivatalosan megfellebbezte a szövetségi bírói döntést. Az ügyet a denveri szövetségi fellebbviteli bíróság gyorsított eljárásban tárgyalja majd.

A legfelsőbb bíróság hétfői végzése ideiglenes hatályú és nem foglal állást a problémával kapcsolatban. A testület végzésére hivatkozó szerdai közlemény szerint a kormányzói hivatal sem kíván hivatalosan megnyilatkozni az azonos neműek házasságának jogállásával kapcsolatban, csak azt szeretné biztosítani, hogy a hivatalok az érvényben lévő törvények értelmében járjanak el.

Utahban 2004-ben a választók 66 százaléka szavazta meg azt az alkotmánymódosítást, amely törvényen kívül helyezte a melegek és leszbikusok házasságkötését. Robert Shelby szövetségi bíró decemberi ítélete szerint azonban ez ellentétes az azonos jogvédelem és a mindenkit megillető tisztességes eljárás alkotmányos elvével.

Gary Herbert, Utah republikánus kormányzója korábban élesen bírálta Shelbyt, akit „aktivista szövetségi bírónak” minősített.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »