Moszkva újabb fegyverpartnert szerzett

Moszkva és Minszk 2020-ig szóló haditechnikai együttműködési megállapodást kötött. Az egyezményt szerdán az orosz fővárosban írták alá a két ország államfőinek jelenlétében – adta hírül az MTI tudósítója.

    Az Orosz-Fehérorosz Szövetségi Állam legfelső államtanácsának ülését követően az illetékes tárcavezetők azt a dokumentumot is ellátták kézjegyükkel, amely szerint jövőre Minszk kétmilliárd dollár (mintegy 434 milliárd forint) kölcsönt kap, amelyet tíz év alatt kell visszafizetnie. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy Fehéroroszországnak a világpiaci folyamatok miatt van szüksége az újabb pénzügyi segítségre.

    Oroszország nemrég Ukrajnának is jelentős pénzügyi támogatást nyújtott. Az orosz-ukrán államközi bizottság múlt keddi ülését követően Putyin bejelentette, hogy a nemzeti jóléti alap eszközeiből 15 milliárd dollár (mintegy 3200 milliárd forint) értékben ukrán államkötvényeket vásárolnak. Pénteken Oroszország 3 milliárd dollárnyi értékben jegyzett ukrán eurókötvényeket. 

    A tanácskozás után Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő bejelentette, hogy az új év előtt sikerült rendezniük a vitás kérdéseket, és „Fehéroroszországnak nincs több kérése”. 

    Minszk és Moszkva kapcsolatait az utóbbi hónapokban megmérgezte úgynevezett Uralkalij-ügy. Vlagyiszlav Baumgertnert, a világ egyik legnagyobb káliumtrágya-gyártó vállalatának vezérigazgatóját augusztusban őrizetbe vették a fehérorosz fővárosban, s hivatali visszaéléssel vádolták meg, mert felmondta az együttműködést a fehérorosz Beloruszkalijjal. A férfit csak november végén adták ki Oroszországnak, ahol szintén büntetőeljárást indítottak ellene. Közben Moszkva kereskedelmi, kőolaj-szállítási korlátozásokat helyezett kilátásba Minszkkel szemben.

     Az orosz-fehérorosz „káliumháború” nem az egyetlen összetűzés volt a két ország között. Aljakszandr Lukasenka korábban is több esetben politikai síkra terelte a gazdasági vitákat. Orosz szakértők szerint a fehérorosz elnök azzal számolt, hogy Baumgertner fogva tartásával kedvező pozíciót érhet el arra az időre, amíg Moszkvával országa komoly gazdasági problémáiról tárgyal.

    Lukasenka a moszkvai tanácskozáson arról is beszélt, hogy a 2000-ben létrehozott orosz-fehérorosz szövetségi államalakulatnak a jövőbeni integrációs folyamatok motorjává kell válnia, és nemcsak a volt Szovjetunió térségében, hanem az egész világon „Lisszabontól Vlagyivosztokig”. A fehérorosz államfő ezzel a Vlagyimir Putyin által szorgalmazott elképzelésre, az eurázsiai unió tervére utalt.

Kegyes Csilla

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »