Államfőválasztás: kérdéses a második forduló végeredménye

Politikai elemzők szerint az Irány-Szociáldemokrácia döntésével lezárult az államfői tisztség megszerzésére valóban esélyes jelöltek köre. A szakemberek úgy vélik, Robert Fico az első forduló legnagyobb esélyese, de a második kör eredménye nem ilyen egyértelmű.

A szakértők szerint rendkívül sok múlik azon, hogy a második fordulóban kivel méri össze erejét az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöltje. „Vélhetően a Pavol Hrušovský, Andrej Kiska, Milan Kňažko és Radoslav Procházka által alkotott csoport egyik tagjával” – mondta Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató ügynökség vezetője.

Slosiarik elképzelhetőnek tartja, hogy az említett jelölteknek esélye lenne legyőzni Robert Ficot. „Ez attól is függ, hogy a sikertelen jelöltek milyen ajánlásokat adnak választóiknak” – mutatott rá. Emlékeztetett: a legutóbbi elnökválasztáson arra számítottak, hogy Iveta Radičová jóval nagyobb támogatást kap azok szavazóitól, akik nem jutottak be a második fordulóba, de nem így történt.

Pavel Haulík, az MVK ügynökség munkatársa úgy véli, nem lehet megmondani, kivel méri össze erejét Robert Fico a második körben, de a kormánypárt jelöltje nagy valószínűséggel győz majd. „Az ellenjelöltek kiütik egymást, választóikat semmi nem motiválja majd arra, hogy elmenjenek szavazni a második körben”- magyarázta a szakember.

Haulík szerint Ficonak előnyére válna, ha még a választások előtt lemondana. „Ez neki is érdekében állna. Ha nem teszi meg, másra adhatják voksukat azok, akik továbbra is őt szeretnék látni a miniszterelnöki tisztségben” – mutatott rá.

Fico indulásának bejelentése nem okozott meglepetést, mindenki számított erre – állapította meg Haulík hozzátéve: a kormányfő feladta meggyőzni a választókat, hogy ez helyes lépés volt. A szakember Ficot egy, a háborgó tengeren süllyedő hajó kapitányához hasonlította, aki épp bejelentette a legénységének, hogy szabadságra megy.

Kitekintő / Hirek.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »