Tanácsi megállapodás a bankszanálás szabályairól

Szerda éjfél előtt néhány perccel létrejött a politikai megállapodás az EU 28 tagállama között a bankunió második pillérének számító egységes bankszanálási mechanizmusról. A mechanizmus uniós rendeleten és kormányközi megállapodáson, vagyis egy hibrid jogi megoldáson alapul majd.

Hajnalba nyúló alkudozás helyett már szerda éjfél előtt néhány perccel felálltak a tárgyalóasztal mellől az EU 28 tagállamainak pénzügyminiszterei, akiknek sikerült tető alá hozni a megállapodást a 2015. január 1-től hatályba lépő egységes bankszanálási mechanizmusról. A történetnek azonban ezzel még nincs vége, hiszen az Európai Parlament – amely kedden fogadta el a jogszabályról a saját jelentését – társalkotóként részt vesz a jogalkotásban, és még megegyezésre kell jutnia a tagállamokkal.

Ez várhatóan nem lesz könnyű feladat, annál is inkább, mert az Európai Bizottság eredeti javaslatán egy nagyot csavarva a tagállamok – német nyomásra – egy hibrid, a közösségi és a kormányközi modellt ötvöző jogi megoldásra szavaztak az egységes bankszanálási mechanizmus felállítása kapcsán.

Az egységes bankszanálási alap tehát jogi értelemben az első naptól kezdve létezni fog, de egy tíz éves átmeneti időszak során a nemzeti alapok évről-évre növekvő arányú hozzájárulása lesz a forrás, amivel rendelkezhet, mígnem a tízedik év végén teljesen át nem alakul saját jogon egységes európai bankszanálási alappá.

Az új pénzügyi eszköz, ami becslések szerint a tízéves átmenet végére körülbelül 55 milliárd euróval rendelkezhet, különösen az első években még nem feltétlenül lesz elegendő egy nagyobb volumenű bankcsoport szanálására, ha esetleg ilyen előfordulna. Ezért kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy egy külön pénzügyi eszköznek (angolul backstop) is készenlétben kell lennie, hogy szükség esetén beugorjon. Ez normálisan az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) lehet, de Németország hosszú időn keresztül vonakodott az ugyancsak kormányközi alapon működő válságkezelő alapról szóló szerződés ezzel összhangban történő módosításától. Ezért még az sem kizárt, hogy egyelőre egyáltalán nem lesz ilyen alap.

A pénzügyminiszterek mindenesetre más dokumentumokkal együtt egy külön nyilatkozatot is elfogadtak szerda este a pénzügyi eszközökről, aminek tartalma egyelőre nem ismert.

Újdonság viszont, hogy a kormányközi konferencián megfigyelőként azok a tagállamok is részt vehetnek majd, amelyek nem kívánnak belépni egyelőre a bankunióba, vagy még nem hozták meg a döntést a részvételükről.

A jogi alap meghatározása mellett a tárgyalásokon a legkeményebb diónak a bankok szanálását érintő döntéshozatal szabályainak rögzítése volt. Michel Barnier belső piaci biztos elmondása szerint egy olyan modellben állapodtak meg a tagállamok, amelyben a bankok rendezett felszámolásáról és a majdani alap erre a célra történő mozgósításáról a végső döntést a Tanács (és nem a Bizottság) hozza majd meg. A tényleges döntést arról, hogy egy pénzintézetet a csőd miatt szanálni kell, a szűkebb, ötfős igazgatótanácsi vagy szélesebb, plenáris formában működő egységes bankszanálási hatóság hozza majd meg, miként a felszámolás mikéntjét is ez a testület mondja meg. Ha az Európai Bizottság egyetért a döntéssel, akkor a döntés megy a Tanács elé, amely úgynevezett írásos eljárással hozza meg a végleges döntést, mielőtt elindulhat a tényleges beavatkozás.

Ha a Bizottság nem ért egyet az egységes bankszanálási hatósággal, akkor az utóbbival folytatott konzultációt követően jelzi módosítási szándékait a Tanács felé, amely egy speciális szavazati rendszer szerint hozza meg a döntést a kérdésben. Legutóbb ugyanakkor Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke is kételyeinek adott hangot, hogy egy ilyen többlépcsős, komplikált rendszer valóban hatékony és gyors döntést tesz lehetővé, amikor egy bank végveszélyben van.

A meglévő kétségek dacára a pénzügyminiszteri tanács soros elnöki tiszttét betöltő litván pénzügyminiszter, Rymantas Sadzius és Michel Barnier is óriási fegyvertényként állította be a megállapodást, amit azonban még ütköztetni kell majd az Európai Parlament álláspontjával, mielőtt az egységes bankszanálási mechanizmus valósággá válhat.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »