Az EU segít Ukrajnának az IMF-hitel megszerzésében

Az Európai Unió segít teljesíteni azon követelményeket melyek a Nemzetközi Valutaalap hitel felvételéhez szükségesek – jelentette ki Peter Stano, az Európai Bizottság szóvivője.

„Stefan Füle EU-biztos többször  is kijelentette, hogy a társulási egyezmény sok előnnyel jár mind az EU mind pedig Ukrajna számára. Ez lehetővé teszi az IMF kölcsön megszerzéséhez szükséges feltételek egy részének teljesítését” – jegyezte meg Stano.

Megjegyzendő, hogy a segítséget „pontosan meghatározott kötelezettségek” mellett fogják biztosítani. Stano elmondása szerint az EU támogatni fogja Kijev erőfeszítéseit azon feltételek teljesítéséhez, melyek az IMF hitel megszerzéséhez szükségesek – írja a Tsn.ua internetes hírportál.

Az EU-biztos azonban nem tudott arra a kérdésre felelni, hogy az EU mikor fog bekapcsolódni az Ukrajna és IMF közötti tárgyalásokba.

Korábbi közlések szerint az IMF  hajlandó Ukrajnának azon reformokra hitelt nyújtani, melyek elsősorban a monetáris rendszert és az energiaárakat érintik.

Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »