Január előtt nem végeznek a görög felülvizsgálattal

Idén már valószínűleg semmi nem lesz a görög makrogazdasági kiigazító program negyedik felülvizsgálatából – ismerte el hétfőn az Eurócsoport elnöke és az Európai Bizottság alelnöke, akik szerint januárban zárulhat majd csak le a folyamat.

Többhetes szünet után kedden visszatérnek Athénba a hitelező trojka szakértői, hogy folytassák a megbeszéléseket a gazdasági reformokról a görög kormánnyal. Az Eurócsoport elnöke és az Európai Bizottság alelnöke ugyanakkor hétfőn megerősítették, hogy az idő rövidségére való tekintettel gyakorlatilag lemondtak arról, hogy még idén befejeződhet a második görög makrogazdasági kiigazító program sorrendben negyedik, még szeptemberben elkezdődött felülvizsgálata.

„Reálisan nagyon nehéz lenne, ha nem egyenesen lehetetlen az év vége előtt végezni a felülvizsgálattal. Ezért a trojkának januárban vissza kell térnie és reményeink szerint akkor el tudja készíteni záró jelentését is” – jelentette ki az Eurócsoport hétfői ülése után Jeroen Dijsselbloem.

Mindez azt is jelenti, hogy a korábbi tervektől eltérően Athénnak nem sikerül soros EU-elnökségének kezdetéig megszabadulni ettől a tehertől. Szakértők körében általános vélemény, hogy a folyamatban lévő program sem lesz képes a görög államadósság fenntarthatóságának biztosítására, ezért előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz egy újabb adósságkönnyítés, csak ezúttal már az állami (és nem a magán) hitelezők részéről. Ez egyébként nem szükségszerűen adósságelengedés formáját öltheti, hanem inkább a futamidő meghosszabbítását.

Dijsselbloem és Olli Rehn ugyanakkor nem mondtak még le arról, hogy a csomag harmadik részletéből még ki nem fizetett 1 milliárd eurót az év vége előtt folyósíthatják Athénnak, amennyiben sikerül megállapodni az egyetlen Görögország által még nem elvégzett házi feladatról, a görög hadiipar szerkezetátalakításáról.

Bár az Eurócsoport elnöke és a Bizottság alelnöke sem fukarkodott a görög kormánynak címzett dicséretekkel, újságírók kérdésére válaszolva közvetve elismerték, hogy még győzködniük kell Athént, hogy maradéktalanul teljesítse azokat a vállalásait, amiket a második görög mentőcsomag feltételeit rögzítő egyetértési nyilatkozatban tett.

Dijsselbloem külön is megerősítette, hogy a trojka nem új intézkedéseket kér a görög kormánytól, hanem a vállalt kötelezettségek végrehajtását. Elismerte ugyanakkor, hogy a rendkívül nehéz foglalkoztatási helyzetre való tekintettel Athénnak egyre nehezebben megy a végrehajtás. „Nem állítom, hogy a program további végrehajtása könnyíteni fog a szociális helyzeten” – ismerte el a holland pénzügyminiszter.

Ettől függetlenül óvatosan optimistának nevezte magát, hogy sikerül túljutniuk a nehézségeken és a 2014-es büdzséről is kielégítő módon meg tudnak állapítani. Dijsselbloem és Rehn is jelezte, hogy Görögország 2013-as fiskális teljesítményével elégedettek, de ennek 2014-ben is folytatódnia kell. Az EU gazdasági és pénzügyi biztosa utalt rá, hogy 2014-ben még lyukak vannak a költségvetésben, amelyeket különböző intézkedésekkel le kellene fedni.

Az Eurócsoport hétfőn hivatalosan is lezártnak nyilvánította az ír makrogazdasági kiigazítási programot, miután vasárnap lejárt az átmeneti válságkezelő alap, az EFSF és Dublin között három éves időtartamra kötött finanszírozási megállapodás. AZ EFSF a három év alatt több mint 70 milliárd euró kölcsönt nyújtott az íreknek, amit az országnak fokozatosan, közel 20 év alatt kell az utolsó centig törlesztenie.

Miközben Írország mostantól visszakerül a normális fiskális felügyelet alá és ezzel tulajdonképpen visszanyeri fiskális önállóságát, a trojka az érvényes szabályokkal összhangban mindaddig megfigyelés alatt tartja az országot, ameddig vissza nem fizeti adósságának a 75 százalékát. Dublinnak évente kétszer kell majd fogadnia egy nagyobb tényfeltáró missziót – közölte a Bizottság alelnöke.

Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus igazgatója eközben arról számolt be, hogy az EFSF és az ESM együttesen több mint 220 milliárd euró kölcsönt nyújtott már a válságországoknak, amióta három évvel ezelőtt az első mentőakció elkezdődött. Emlékeztetett rá, hogy az IMF hasonló időszak alatt háromszor alacsonyabb összeget hitelezett globálisan.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »