Uniós össztűz alatt a brit miniszterelnök

Brüsszelnek nem tetszik, hogy a brit kormány szigorításokat tervez a bevándorlók juttatásaival kapcsolatban.

David Cameron brit miniszterelnök pár napja a Financial Times-ban fejtette ki véleményét a munkaerő szabad mozgásának új alapokra helyezéséről, november 27-én pedig a parlament előtt is elmondta a szociálpolitikai megszorításokra vonatkozó elképzeléseit.

Az EU-biztosok reakciója meglehetősen heves volt. Viviane Reding igazságügyi biztos azt nyilatkozta, hogy értékelné, ha ezekben a kérdésekben leszállnának újra a földre és a tények és az adatok figyelembe vételével oldanák meg a problémákat.

Andor László foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztos a munkakeresői segélyt (Jobseeker’s Allowance, JSA) hozta fel példaként: ha valaki újonnan érkezik az Egyesült Királyságba vagy bármelyik másik országba, akkor elsősorban a származás szerinti ország kötelezettsége a juttatás biztosítása és nem a fogadó országé. Andor szerint a jövőben a valóság pontosabb bemutatásával kellene megközelíteni a kérdéseket és nem ilyen hisztérikusan, ahogy az az Egyesült Királysággal néha megesik. A foglalkozatásért felelős biztos szerint a brit miniszterelnök összeköti a bővítést és a migrációt, miközben a bevándorlók kétharmada nem európai országból érkezik az Egyesült Királyságba.

A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy osztja azon emberek aggodalmát, akik tartanak a román és a bolgár állampolgárok érkezésétől. Jövő év elején ugyanis feloldódnak azok az átmeneti korlátozások, amelyek eddig meggátolták a két ország állampolgárainak szabad mozgását.

Parlament előtti beszédében november 27-én az előző munkáspárti kormány súlyos kötelezettségszegésének tulajdonította, hogy a 2004-es tízes bővítéskor nem éltek az átmeneti korlátozással.

Cameron tervei szerint az új migránsok nem kaphatnak munkanélkülieknek járó juttatásokat az érkezésük utáni első három hónapban, továbbá nem lennének jogosultak azonnali lakhatási támogatásra; akik pedig az utcán próbálnának boldogulni, azokat eltávolítanák és 12 hónapig nem léphetnének be az ország területére.

A Bizottság még nem nyilatkozott arról, hogy a javaslatok ellentétesek-e az uniós szabályokkal, de Andor László „sajnálatos túlreagálásnak” nevezte a szociális ellátások szigorítására vonatkozó terveket. Azt is hozzátette, hogy az egyoldalú retorika rossz színben tüntetheti fel az Egyesült Királyságot.

A Bizottság és az Egyesült Királyság már egy ideje vitázik a „tartózkodáshoz való jog” tesztjéről, amelyet London alkalmaz annak megállapítására, hogy a nem brit állampolgárok jogosultak-e a szociális juttatásokra.

Az elmúlt hónapban napvilágot látott egy tanulmány, miszerint az uniós polgárok elsősorban munkakeresés céljából költöznek másik tagállamba, nem pedig a jóléti juttatások miatt. Ahhoz, hogy bármilyen változás történjen a jelenlegi szabályozásban, azt először a Bizottságnak kéne kezdeményeznie és a parlamentnek, valamint a tagállamok minősített többségének jóváhagyására lenne szükség.

Németország és Franciaország jelezte, hogy támogatnák az uniós polgárok jogainak a korlátozását, miután David Cameron bejelentette a „jóléti turizmus” visszaszorítására vonatkozó terveit.

Laczi Renáta

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »