Újabb fordulónál a nyelvhasználati háború

Kétnyelvű levélben válaszolt Kovászna Megye Tanácsa, Dumitru Marinescu prefektusnak, az anyanyelvhasználat tárgyában. A kormánybiztos ezt megelőzően, kizárólag románul érdeklődött. Pénteken ugyanakkor a Megyeháza felirat is napirendre került.

Pénteken érkezett meg a kormányhivatal vezetőjének azon átirata a megyei önkormányzathoz, melyben tájékoztatást kér az anyanyelvhasználattal kapcsolatos helyzetről Háromszéken. Dumitru Marinescu az Európai Tanács elvárásának tesz eleget ezzel a kéréssel. Az ügy érdekessége – amint az elöljáróság közleményéből kiderül –, hogy a prefektus kizárólag román nyelven fogalmazta meg az átiratot, amelyben a kétnyelvűségről tájékozódik. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a csatolt kérdőívet kitöltötték, viszont a kormányhivatal viszonyulását véve alapul a magyar nyelv- és szimbólumhasználat tekintetében ez tulajdonképpen csak formaság volt. Az elnök ugyanakkor úgy véli: egyrészt nem ennyi időt kellene szánni egy ilyen fontos kérdés tisztázására, másrészt a a Regionális, vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája – amelyet Románia is ratifikált – értelmében Háromszéken egy ilyen átirat esetében a magyar nyelvet kellett volna használni. A magyarság aránya a megyei önkormányzatban ugyanis meghaladja a 20 százalékot, amit azt jelenti, hogy magyar nyelven történik a kommunikáció. Ezek alapján elmondható, hogy Marinescu akkor viselkedett volna méltányosan, ha magyar nyelven is elküldi az átiratot.

A megyei önkormányzatnál a fentiek mentén döntöttek úgy, hogy kétnyelvű levelet küldenek a prefektusnak, amelyben egyebek mellett a rövid határidőre, a charta előírásaira is figyelmeztetik az kormány helyi képviselőjét, továbbá arra, hogy ezzel a gesztusával jelzi, hogy Románia mennyire veszi komolyan a nemzetközi előírásokat. A kétnyelvű levél mellesleg bekerül abba a jelentésbe, amelyet a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat készít az Európai Tanács számára ebben a témában. Végül a levélben csak mintegy emlékeztetőként szerepel, hogy mindez egy olyan megyében történik, ahol a magyarság aránya meghaladja a hetven százalékot.

Szintén pénteken kellett foglalkoznia a megyei önkormányzatnak, az intézmény homlokzatán elhelyezett kétnyelvű: Casa Județului – Megyeháza felirattal is, amely esetében a testület elveszítette az alapfokú pert, amelyet a prefektus indított. Tamás Sándor már korábban jelezte, hogy megfellebbezik a döntést, hozzáfűznivalója pedig csak annyi volt, hogy a kétnyelvű felirat miért sérti a törvényt, azt csak az tudja, aki kifogásolta az elhelyezését.

Az elnök ugyanakkor kifejezte reményét, hogy Dumitru Marinescu viszonyulása megváltozik, főképp, hogy ő az, aki a magyarok és a románok békés együttélését szorgalmazza, viszont tettei ennek egyelőre ellentmondanak.

Kitekintő / Szekelyhon.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »