Háromszéki referendum: a prefektus bekérte az iratokat

A Kovászna megyei törvényszék egy nappal a székelyföldi fejlesztési régió létrehozását célzó népszavazás kiírása után kinevezte a választási iroda elnökét. Nicolae Orăsteanu bíró lett a referendum alkalmával megalakuló Kovászna megyei Választási Iroda elnöke.

Mint ismert, a háromszéki önkormányzat csütörtökön fogadta el a székelyföldi fejlesztési régióról szóló népszavazás kiírását, így december 8-án népszavazásra kerül sor. A Kovászna megyei lakosságot arról kérdezik: „Egyetért-e azzal, hogy Kovászna megye Hargita és Maros megyékkel együtt egy fejlesztési régiót alkosson, Marosvásárhely központtal?”.

Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök lapunknak elmondta, a határozatot még csütörtökön elküldték a prefektúrára, és értesítették erről a Kovászna megyei bíróságot is, illetve pénteken meghirdették a sajtóban. A háromszéki önkormányzatban jelen lévő pártok, így az RMDSZ, az MPP, az EMNP és a Szociál-Liberális Szövetség (USL) hétfőig nevezhetik ki képviselőjüket a megyei választási bizottságba.

Törvény szerint a határozat elfogadásától, illetve a prefektus hivatal értesítésétől számított 20 napon belül lehet megszervezni a referendumot, ez idő alatt meg kell alakítani a választási bizottságot, ki kell nyomtatni a szavazólapokat. A népszavazás megszervezésére 300.000 lejt fordítanak a megyei költségvetésből.

Értesülésünk szerint azonban Dumitru Marinescu prefektus kiemelt figyelmet szentel az ügynek. Pénteken valamennyi referendumra vonatkozó iratot bekért a háromszéki önkormányzattól, illetve érdeklődött a határozattervezet elfogadásának részleteiről, minden valószínűség szerint keresi annak lehetőségét, hogy megtámadja a határozatot, és ellehetetlenítse a népszavazás megszervezését.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »