Berlusconi vissza fog térni

Személyes és pártja politikai sorsáról nyilatkozott Silvio Berlusconi a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke vasárnap este a HuffingtonPost.it olasz hírportálnak egy héttel pártja országos tanácskozása és két héttel azelőtt, hogy a római parlament az ő kizárásáról szavaz.

Az olasz mérsékelt erők vezetőjével szembeni politikai gyilkosságnak nevezte Berlusconi, ha a parlament felsőháza november 27-én megszavazza mentelmi joga visszavonását. Hangsúlyozta, hogy pártja nem marad kormányon azokkal, akik őt kizárják a parlamentből.

Az augusztus elsején adócsalásért egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Berlusconi nyár óta először adott interjút. Ismételten hangoztatta, hogy a semmítőszék politikai ítéletet hozott vele szemben, szenátori mandátuma visszavonása törvényellenes, a római parlamentnek meg kellett volna várni az olasz alkotmánybíróságnak és az Emberi Jogok Európai Bíróságának az ügyben kikért döntését. Berlusconi személye elleni támadásként értékelte azt is, hogy a szenátus több mint két hét múlva – az eddigi parlamenti gyakorlattal szemben – nem titkos, hanem nyílt szavazással határoz a kizárásáról.

„Az olaszok megértették, hogy több mint gyanús az a sietség, amellyel ki akarnak engem zárni az intézményekből. De ez bumeráng lesz a baloldalnak. A pályán maradok, erősebben mint eddig….” – mondta.

Az interjúban egyszer sem ejtette ki Angelino Alfano PdL-főtitkár, belügyminiszter nevét, aki a párt szakadár szárnyával – Berlusconival szembeszegülve – október 2-án bizalmat szavazott az Enrico Letta vezette nagykoalíciós kormánynak. Berlusconi ezt követően hívta össze november 16-ra a PdL országos tanácskozását. Ezen a párt 800 küldötte a Forza Italia (Hajrá Olaszország) mozgalomhoz való visszatérésről szavaz, és ezzel együtt arról is, hogy Berlusconit vagy Alfanót kívánja-e követni.

Alfano egy vasárnapi televíziós interjúban azt üzente, hogy ő és követői Berlusconinak a parlamentből való esetleges kizárása után is támogatják a kormányt. Berlusconi egykori szövetségeséhez, a PdL-ből 2010-ben kizárt Gianfranco Finihez hasonlította Alfanót, hangsúlyozva, hogy Fini ennek hatására két hétig szerepelt az újságokban, utána viszont politikailag vége lett.

Berlusconi a Letta-kormány gazdaságpolitikájáról is szólt, kijelentve, hogy Itáliát félelem és depresszió uralja. Ami pedig a jövő évi európai parlamenti választásokat illeti, Berlusconi szerint az Európa-ellenes nyomást és a populista mozgalmakat nem lehet figyelmen kívül hagyni.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »