Véglegessé váltak a kohéziós politika új szabályai

Mindent egybevéve több mint 500 milliárd eurónyi befektetést generálhat az illetékes uniós biztos szerint 2014 és 2020 között az EU felzárkóztatási politikája, amelynek végleges formájáról csütörtökön szavazott az Európai Parlament regionális politikai szakbizottsága.

Elégedetten konstatálta az EU regionális politikai biztosa csütörtökön, hogy a Bizottság kohéziós politika reformjára vonatkozó javaslatainak fő elemeit megőrizte az az alku, amiben a Tanács megállapodott az Európai Parlamenttel kereken 70 egyeztető tárgyalás után.

A 2014 és 2020 közötti uniós regionális politika szabályait csütörtökön hagyta jóvá az EP regionális politikai szakbizottsága. A csomagot még az Európai Parlament plenárisának is meg kell szavaznia ahhoz, hogy az év végi határidőre hatályba léphessen. Ennek azonban az is előfeltétele, hogy a képviselőtestület előbb végszavazzon a 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi keretről, ami legkorábban november 20-án várható.

A parlamenti szavazás eredményét üdvözölte Johannes Hahn hangsúlyozta, hogy amennyiben év végéig sikerül véglegesen lezárni a jogalkotási folyamatot, a következő hét évre rendelkezésre álló 325 milliárd euró időben történő felhasználása és a programok végrehajtása már 2014 második felében megkezdődhet. Hozzátette, reméli, hogy 2014 első félévében sikerül megállapodni a tagállamok operatív programjairól is, miután előzőleg elfogadták minden országgal a kereteket rögzítő partnerségi megállapodást.

A regionális politikai biztos szerint a tagállami társfinanszírozással és a különböző pénzügyi eszközökkel együtt a kohéziós politika több mint 500 milliárd euró fejlesztési pénzt mobilizálhat a következő hét évben.

Hahn ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy az új feltételrendszerben nem lesz könnyű a tagállamoknak maradéktalanul teljesíteni az uniós források lehívásának feltételeit. Várakozásai szerint különösen nagy kihívást jelenthet a tagországok számára azoknak az átfogó stratégiáknak a kidolgozása és elfogadtatása, amelyekbe aztán a később jóváhagyandó projektek illeszkednek. Ez egy új követelmény, a múltban például előzetes koherens és átfogó közlekedési stratégia nélkül is beterjeszthettek a tagállamok közlekedési infrastrukturális beruházásokat közösségi társfinanszírozásra.

Johannes Hahn rámutatott, hogy három lényeges szempontból is változnak 2014 és 2020 között a pénzfelhasználás szabályai. Először is a kedvezményezett tagállamoknak és régióknak néhány előre meghatározott politikai célra kell koncentrálniuk a rendelkezésükre álló forrásokat. A kis- és középvállalkozások számára elérhető keret például 70 milliárd euróról 140 milliárd euróra nő majd a következő hét évben. Az energiahatékonyság javítására és a megújuló energiákra pedig 23 milliárd euró lesz megpántlikázva a biztos szerint 2014 és 2020 között.

Egy másik fontos változás, hogy a tagállamoknak a jövőben világos célokat kell megfogalmazniuk és azt is be kell majd bizonyítaniuk, hogy az általuk javasolt projektek hogyan szolgálják ezeknek a céloknak az elérését. Végül pedig első ízben a tagállamoknak előzetes feltételeknek is meg kell felelniük, mielőtt hozzáférhetnek majd az alapokhoz. Indokolt esetben módosítaniuk kell közbeszerzési szabályaikat, vagy zöldprojektek esetén gondoskodniuk kell arról, hogy adottak legyenek az uniós jog által elvárt környezetvédelmi rendelkezések a jogrendszerükben.

„A pénz követi a stratégiát, nem pedig fordítva” – szögezte le a politikáért felelős biztos.

Hahn egy kérdésre válaszolva megismételte, hogy az úgynevezett makrogazdasági feltételességet – ami kapcsolatot teremt a kohéziós politika és a költségvetési szabályok között – ténylegesen csak végső eszközként fogják alkalmazni, ha egy tagállam visszatérően és makacsul nem reagál a pénzügyminiszteri tanács ajánlásaira. „Ez egy elméleti lehetőség, amit reményeim szerint sohasem kell majd alkalmaznunk a gyakorlatban” – tette hozzá az osztrák nemzetiségű biztos.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »