„Nem hallgatjuk le azt, aki nem ad rá okot”

A brit biztonsági szolgálatok a törvényesség határain belül működnek, és nem figyelik azoknak a kommunikációját, akik erre nem adnak okot – mondták a brit titkosszolgálatok vezetői csütörtöki nyilvános parlamenti meghallgatásukon.

A londoni alsóház hírszerzési és nemzetbiztonsági bizottsága az utóbbi hónapokban kibontakozott lehallgatási botrány ügyében idézte be a három szolgálat, az elhárítás (MI5), a hírszerzés (MI6) és a kommunikációs figyelőszolgálat (GCHQ) vezetőit, akik együtt most először jelentek meg a nyilvánosság előtt.

Sir Iain Lobban, a botrány középpontjába került GCHQ igazgatója a meghallgatáson kijelentette: a szolgálat „nem azzal tölti az idejét”, hogy a lakosság „nagy többségének” telefonjait hallgatja vagy email-üzeneteit olvassa. „Ez nem lenne arányos, sem törvényes” eljárás – tette hozzá.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »