Obama üdvözölte a melegházasság bevezetését

Barack Obama amerikai elnök üdvözölte, hogy Illinois lesz  az Egyesült Államok 15. olyan állama, amelyben engedélyezni fogják a homoszexuális párok házasságkötését – közölte szerdán az amerikai média.

Az illinois-i képviselőház kedden szavazta meg a meleg- és leszbikus-házasságok legalizálását, és mivel a helyi szenátus már februárban jóváhagyta azt, a jogszabály már csak Pat Quinn kormányzó aláírására vár. Az államban a törvényhozás mindkét háza és a végrehajtó hatalom feje is demokrata. Obama korábban maga is tagja volt a helyi közgyűlésnek (parlamentnek) és Illinois-t a szövetségi szenátusban is képviselte.

Idén eddig Rhode Island, Delaware és Minnesota törvényhozása hagyta jóvá az azonos neműek egybekelésének lehetőségét, New Jerseyben pedig bíróság döntött erről. Az erről rendelkező törvény Illinois-ban 2014. június 1-jén lép majd hatályba. A hawaii törvényhozás várhatóan még november folyamán dönt majd az ügyben.

„Elnökként mindig is hittem abban, hogy a meleg és leszbikus amerikaiakkal igazságosan és egyenlő módon kell bánni. Idővel arra a meggyőződésre jutottam, engedni kell, hogy az azonos nemű párok házasságra léphessenek, mint  bárki más” – írta az illinois-i törvényhozás döntését üdvözlő közleményében az elnök. 

Az azonos neműek házasságát mintegy amerikai 30 állam alaptörvénye azonban továbbra is kifejezetten tiltja. Az azonos neműek egybekelését támogató aktivisták azt tervezik, hogy hogy Oregonban megpróbálkoznak a helyi alkotmány módosításával.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »