Bedarálják a becsempészett elefántcsontot az USA-ban

Az amerikai hatóságok arra készülnek, a jövő héten bedaráltatnak hattonnányi, az Egyesült Államokba Afrikából becsempészett elefántcsontot, így üzenve az orvvadászoknak, hogy az ország nem kíván felvevőpiacként működni – közölte szerdán a The New York Times.

Az amerikai hal- és vadvédelmi szolgálat november 14-re tűzte ki a 6 ezer kilogrammnyi elefántagyar és elefántcsontból készült műtárgy bezúzását, amelyeket az 1980-as évek óta őriznek szövetségi raktárakban. A csonttörmelék orvvadászat elleni emlékművek alapanyagául fog szolgálni.

„Hazai elefántcsontkészleteink megsemmisítésével nagyon világosan azt kívánjuk megüzenni, hogy ezek a törvénytelenül forgalomba hozott termékek nem tekinthetők vagyontárgyaknak” – nyilatkozott Robert G. Dreher, az amerikai igazságügyi minisztérium környezetvédelmi ügyekért és természeti kincsekért felelős vezetője.

Kína után az Egyesült Államok a második számú célországa az olyan, állati eredetű, illegális termékeknek, mint amilyen az elefántagyar, az orrszarvútülök vagy a tigrisvér. Noha az afrikai elefántagyar nemzetközi kereskedelmét 1989-ben betiltották, Peking utcáin tavaly 1000 dollárt adtak fontjáért, ami mai napi árfolyamon kilogrammonként csaknem 284 ezer forintnak felel meg.

Az Egyesült Államokat megelőzően a Fülöp-szigeteken, Kenyában és Gabonban is semmisítettek meg már elefántcsontkészleteket. Daniel M. Ashe, a szövetségi hal- és vadvédelmi szolgálat igazgatója szerint az értékes csontok legális forgalomba bocsátása tovább növelné a keresletet és megnehezítené a törvénytelenül becsempészett agyarak és műtárgyak nyomon követését.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »