Három helyszínen megismétlik a koszovói helyhatósági választásokat

Szerdán újra tárgyalóasztalhoz ült Ivica Dačić szerb kormányfő, Hashim Thaçi koszovói kormányfő és Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője, majd később a trilaterális tárgyaláshoz csatlakozott Aleksandar Vučić szerb kormányfőhelyettes is. Maja Kocijančič, a külügyi főképviselő sajtószóvivője a tárgyalások előtt bejelentette, hogy a nap gerincét a koszovói helyhatósági választások és az azon történt incidensek alkotják majd, valamint szó lesz a brüsszeli megállapodás betartásáról is.

Ashton először a szerb kormányfővel ült le tárgyalni, ezután a koszovói kormányfővel folytatott bilaterális tárgyalást, majd a trilaterális tárgyalás következett.

A tárgyalás után Hashim Thaçi bejelentette, hogy Észak-Koszovóban, méghozzá Mitrovica három választási körzetében megismétlik a választásokat. A Koszovói Választási Bizottság a szóban forgó körzetekben semmisítette meg a választások eredményeit. Mint megjegyezte, a választásokon kívül megállapodtak a Koszovó és Szerbia közötti vámokról is. A tárgyalás után a Koszovói Választási Bizottság közölte, a megismételt választásokat november 17-én tartják majd meg.

A tárgyalást követően Catherine Ashton megelégedettségének adott hangot, hogy a szerb és a koszovói kormányfő is egyetértett abban, gyorsított ütemben kell dolgozniuk a brüsszeli megállapodás végrehajtásán.

Mindketten megerősítették, hogy mindent megtesznek a megállapodás végrehajtásáért – nyilatkozta a főképviselő.

A szerb kormányfő a tárgyalásokat sikeresnek értékelte. Megjegyezte, hogy a tárgyaló partnerei kedvezően értékelték az észak-koszovói szerbek választási részvételét, az incidensek ellenére is. Szavai szerint kiemelten fontos, hogy a megismételt választásokon és a helyhatósági választások második, december 1-jére bejelentett fordulóján a koszovói szerbek még nagyobb számban vegyenek részt.

Ellenkező esetben Mitrovicát albán polgármester vezeti majd. Egy ilyen végeredmény félő, hogy incidensekhez vagy fegyveres összetűzésekhez vezet majd, amelyek esetén Szerbiának meg lesz kötve a keze – hangsúlyozta Ivica Dačić.

Az elemzők szerint Hashim Thaçi arra számíthatott, hogy a brüsszeli megállapodás betartása miatt Brüsszel megdicséri Koszovót, Ivica Dačićnak pedig meg kell majd magyaráznia, hogy mit jelentett Belgrád azon követelése, hogy „Mitrovicában 45 perc alatt tegyenek rendet”.

A tárgyalás előtt a koszovói kormányfő az újságíróknak kijelentette, hogy a vasárnapi koszovói helyi választások sikeresek voltak, és bebizonyították a brüsszeli megállapodás érvényességét és legitimitását, majd hozzátette, hogy három választói helyen felgöngyölítették az incidenseket. Elmondta, hogy a tárgyláson szó lesz a rendőrségről és az igazságszolgáltatásról szóló megállapodás alkalmazásáról is.

Ez most Szerbia kezében van – mondta ekkor Thaçi.

A brüsszeli tárgyalás következő fordulóját december 5-ére tűzték ki.

Magyarszo.com

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »