Köztulajdonba került a Sütő-ház

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) illetékesei aláírták Sütő András örököseivel azt az adásvételi szerződést, amely szerint az író pusztakamarási szülőháza magyar közösségi tulajdonba került- adja hírül a Krónika.ro.

Amint arról korábban már beszámoltunk, az EMKE áprilisban hirdetett közadakozást a 2006-ban elhunyt Herder- és Kossuth-díjas író Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő faluban lévő szülőházának megvásárlására azt követően, hogy az örökösök kifejezték eladási szándékukat. Kötő József, az EMKE főtanácsosa elmondta, hogy a közösségi adakozásnak és az RMDSZ hathatós támogatásának köszönhetően sikerült megvásárolni az ingatlant, amelyet modellértékű létesítménnyé akarnak alakítani. Az író szülőházában emlékházat és művelődési központot működtetnek a tervek szerint. Az adománygyűjtési szándék bejelentésekor az azóta leköszönt EMKE-elnök, Dáné Tibor Kálmán lapunknak elmondta: az első és legfontosabb célkitűzésük az egyre rosszabb állapotban lévő egyszerű parasztház megmentése, amelyben emlékszobát is berendeznének az író tiszteletére. Ugyancsak itt hoznák létre azonban a Sütő András Művelődési Központot, hiszen a házhoz tágas kert is tartozik, így fiataloknak szóló irodalmi versenyek, táborok szervezésére is alkalmas lehet.

Dáné akkor kifejtette: már tárgyalt a szamosújvári Téka Alapítvány vezetőjével, Balázs-Bécsi Attilával arról, hogy nekik kellene működtetniük a művelődési központot, erről elvi megállapodás született, hiszen a szamosújvári szórványegyesület földrajzilag közelebb van a Kolozs megyei szórványtelepüléshez. Az EMKE jelenleg két kolozsvári emlékházat működtet Kolozsváron: a Szabédi László erdélyi magyar költőről elnevezett házat, amely romániai magyar írók, költők, újságírók szellemi hagyatékát őrzi és dokumentációs központként, könyvtárként működik, valamint a Györkös Mányi Albert Emlékházat, amely számos kulturális és közművelődési rendezvénynek ad otthont. Dáné szerint azonban a pusztakamarási ház felügyeletében már csak azért is a Téka Alapítványnak kell vállalni az „elsőhegedűs” szerepet, mert ők ismerik a régió turisztikai lehetőségeit és kulturális értékeit, ráadásul tapasztalatuk is van ilyen téren, hiszen több táborozási lehetőséget is biztosítanak fiatalok számára a környéken.

Kötő József egyébként az EMKE október 26-án megtartott rendkívüli tisztújító közgyűlésén – amelyen elnöknek választották Széman Péter orvost – elmondta: a Sütő-ház vételi ára hétezer euró, de megegyeztek az örökösökkel, hogy ebből háromezer eurót az épület felújítására fordíthatnak.

Krónika.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »