Magyarkanizsa: Kőolajlelőhelyeket keresnek a község területén

November közepén megkezdődnek a kőolaj- és földgázkészletek feltérképezését célzó földtani felmérések Magyarkanizsa község teljes területén – erről számolt be ma délelőtt Nyilas Mihály községi elnök.

A kutatások kivitelezője az oroszországi, kalinyingrádi Kaliningradgeofizika cég, képviseletében Igor Karpuhin és a kutatás megbízói részéről Zvezdan Cimbaljević és Gorica Mandić a Szerbiai Kőolajipari Rt. (NIS) képviseletében ugyancsak jelen voltak a sajtótájékoztatón.

A földtani kutatás során elkészül majd a község településeinek egy földfelszín alatti háromdimenziós térképe, amely a kőolajlelőhelyek, felderítését irányozza elő, de nemcsak a magyarkanizsai község, hanem részben a zentai és a szabadkai községet is érinti a vizsgálat.

A lakosságot folyamatosan értesíteni fogják a mérésekről és az eredményekről is, a helyi közösségek vezetőit ma délelőtt tájékoztatták a munkálatok végzői és a NIS képviselői.

A tervek szerint a kutatások 8-10 hónapig tartanak majd, ami az időjárási körülményektől is függ. Amennyiben a vizsgálatok során kárt okoznak a munkagépek, mérőkábelek, a jegyzőkönyvben megállapított összeget húsz napon belül a NIS által megbízott ügynökség megtéríti a polgároknak.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »