Megérkezett az óriásvihar Nagy-Britanniába

Halálos áldozatokkal járt és súlyos fennakadásokat okozott Nagy-Britannia déli harmadában az utóbbi évek legnagyobb vihara, amely hétfőn végigsöpört Londonon is. Több mint 260 ezer angliai háztartásban megszűnt az áramellátás, és a brit főváros tömegközlekedése gyakorlatilag összeomlott.

A brit meteorológia beszámolója szerint a legerősebb, 159 kilométer/órás széllökést a dél-angliai partok előtt fekvő Wight-szigeten mérték, de a többi országrészben, köztük Londonban is 90-110 kilométeres sebességű szélvihar volt.

A vihar a délkeleti Sussex megye partjairól a tengerbe sodort egy 14 éves fiút, akinek keresése az ítéletidőben lehetetlenné vált. A mentőszolgálatok hétfő délelőtti közlése szerint reménytelennek tűnik, hogy a fiút élve megtalálják.

A délkelet-angliai Kentben egy 17 éves lány halt meg, amikor a család házára rádöntött egy fát az orkán.

A világ legnagyobb forgalmú nemzetközi kompkikötőjében, a délkelet-angliai Doverben is komoly fennakadásokat okozott a vihar. A kikötőt ugyan nem zárták le, de több komptársaság felfüggesztette vagy alaposan leszűkítette menetrendjét a vihar miatt. Több kompot a kikötő nyílt vízterületein horgonyoztak le, attól tartva, hogy a hajókat az orkán nekicsapja a mólóknak.

A Londont Brüsszellel és Párizzsal, illetve több köztes célállomással összekötő, óránként 300 kilométeres sebességgel közlekedő Eurostar szuperexpresszek nem indultak el hétfő reggel 7 óra előtt. A forgalom kora délelőtt megindult, de a cég azt közölte, hogy továbbra is késések várhatók a pálya brit szakaszán elrendelt sebességkorlátozás miatt.

London 400 kilométeres, 12 fővonalból álló metróhálózatán – amely jelentős részben felszíni gyorsvasútként közlekedik – hat vonalon állt le, illetve akadozott a közlekedés a hétfő reggeli csúcsforgalomban a sínekre dőlt fák, a szélvihar által a pályára hordott törmelék miatt.

Anglia déli felében gyakorlatilag leállt a vasútközlekedés is, így több százezren nem tudtak eljutni munkahelyükre hétfőn. Egyes vonalakon a pályák állapotának felmérésére kiküldött üres szerelvények is kidőlt fáknak ütköztek.

Londonban és a déli országrész kiterjedt térségeiben a közúti közlekedést is számtalan kidőlt fa akadályozta. A fővárosban több helyen épületállványok dőltek össze, gépkocsikat megrongálva.

Az energiaszolgáltatókat képviselő szervezet, a UK Energy Networks hétfő délelőtti közlése szerint a vihar által leszaggatott vezetékek miatt több mint 260 ezer háztartás maradt áram nélkül a déli országrészben.

A legnagyobb brit repülőtéren, a London nyugati határában fekvő Heathrow-n 130 járatot töröltek – ez a teljes napi járatszám 10 százaléka -, és reggel egy ideig szüneteltek a leszállások.

A légikikötő járatinformációja a British Airways három hétfői budapesti járatának mindegyikét ugyanakkor indulásra jelölte, és az első – viszonylag kis késéssel – fel is szállt délelőtt.

A köztes, délutáni budapesti BA-járat mindazonáltal várhatóan egy órát késik. A Wizzair Budapestről Lutonra érkező első hétfői járata időben le tudott szállni.

London öt nagy nemzetközi repülőtere közül négyet – Heathrow, Gatwick, Stansted, Luton – hétfőn nem lehetett vonattal megközelíteni, mert a vasúttársaságok nem indították el a szerelvényeket a pályára hordott törmelék és a kidőlt fák miatt. A londoni városhatáron belül fekvő ötödik repülőtér, a City busszal elérhető volt, de ennek a légikikötőnek a forgalmában is fennakadások voltak.

Wales és Dél-Anglia között több órára megszűnt a közvetlen közúti összeköttetés, mivel a Severn határfolyón átívelő mindkét autópályahidat lezárták a vihar átvonulásának idejére. Hétfő délelőtt az egyik átkelőt megnyitották, a másik azonban változatlanul zárva volt.

A hétfőihez hasonló erejű vihar legalább öt éve nem sújtotta Nagy-Britanniát. Az ítéletidő azonban valószínűleg nem okozott olyan mértékű pusztítást, amilyet az utóbbi három évszázad legnagyobb nagy-britanniai szélvihara hagyott maga után. Az azóta is csak Nagy Viharnak nevezett természeti csapás 1987. október 16-ának hajnalán tört rá Nagy-Britanniára az Atlanti-óceánról, 180-200 kilométeres széllökésekkel. Abban a viharban 18-an meghaltak, 15 millió fa kidőlt, és több százezer ház tetejét szakította le az orkán. A 26 évvel ezelőtti időjárási katasztrófa – amelyhez mérhetőt 1703 óta nem élt át az ország – egymilliárd font (mai árfolyamon több mint 340 milliárd forint) kárt okozott, és egyes térségekben, amelyeket azelőtt sűrű erdőségek borítottak, azóta is széles tisztások jelzik maradandó nyomait.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »