Ezrek követelték Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését

Több ezren tüntettek vasárnap délután Bukarestben Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelve. A demonstráció résztvevői a kormány székháza elől a parlamenthez vonultak, közben pedig „Bukarest és Chişinău, két román szív”, „A vér nem válik vízzé: egyesülést akarunk, Besszarábia román föld” jelszavakat skandáltak.

A szervező, a 2012-es Polgári Akció Platform szerint a bukaresti menetelés idején Párizsban, Rómában, Barcelonában és New Yorkban is hasonló megmozdulások zajlottak az ottani román és moldovai vendégmunkások részvételével.

A bukaresti tüntetés résztvevői Moszkva „zsaroló politikája” ellen is szót emeltek. Az Orosz Föderáció néhány hete fogyasztóvédelmi okokra hivatkozva leállította a moldovai bor importját. A lépést a román média úgy értékelte, hogy Moszkva így bünteti a Moldovai Köztársaságot az Európai Unióhoz való közeledésért.

A Moldovai Köztársaság társulási egyezményt készül kötni az Európai Unióval, amit a tervek szerint novemberben, a Vilniusban megrendezendő Keleti Partnerség csúcstalálkozóján írnának alá.

Traian Băsescu államfő az utóbbi időben több ízben is jelezte, hogy a maga részéről támogatná a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését, de szerinte ennek nincs realitása, amíg a szomszédos országban a többség nem óhajtja az egyesülést.

Júliusi chisinaui látogatásán arra az újságírói kérdésre, hogy visszatérhet-e a Moldovai Köztársaság Románia határai közé, Băsescu azt mondta, Románia prioritása az, hogy a Moldovai Köztársaság az EU tagállama legyen, amire szerinte 10-12 éven belül kerülhet sor.

A korábban a Szovjetunió részét képező Moldovai Köztársaság függetlenségének 1991-es kikiáltása óta mintegy negyedmillió moldovai szerzett román állampolgárságot. A román törvények a külföldi lakhely megőrzése mellett is lehetővé teszik az állampolgárság megszerzését mindazok számára, akiknek a felmenői valamikor román állampolgárok voltak. A több mint egy évtizede zajló visszahonosítási folyamatot 2009-ben könnyítették meg.

Maszol.ro / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »