Egyre több diák tanulhat törökül a boszniai iskolákban

Egy nemrégiben a Yunus Emre boszniai török kulturális központ és a szarajevói oktatási minisztérium között kötetett megállapodás értelmében újabb kilenc általános iskolában lesz majd lehetőség a törököt, mint idegen nyelvet tanulni-számolt be nemrégiben a SETimes. A diákokat a balkáni országban végző török egyetemisták fogják oktatni. A törökoktatás 2011-es bevezetése óta egyre népszerűbb az országban, már kb. 4000 tanuló vesz részt a kezdeményezésben. A felsőoktatásban is egyre népszerűbbnek bizonyul, Bosznia-Hercegovinában két törökországi támogatással működő egyetem is található.

Az Európa határán fekvő ország az egyik legnagyobb befektetőnek számít az egykori jugoszláv tagköztársaságban, hiszen 2002 és 2012 között közel 104 millió eurót tőkeáramlást regisztráltak. A bankszektor, a légitársaságok és az oktatás volt a legvonzóbb befektetési célpont a török vállalkozások számára. Egyes elemzők szerint az erős gazdasági kapcsolatok mögött a közös történelmi gyökerek állnak, hiszen az ország közel 400 évig állt az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt.

Pákozdi Anita

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »