Elkezdődött a Sapientia egyetem marosvásárhelyi kollégiumának építése

Marosvásárhelyen elkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 240 férőhelyes kollégiumépületének építése.

Amint az egyetem csütörtökön közölte, a munkaterületet előző nap adták át a kivitelezőnek. A kolozsvári Decorint Kft.-nek – amely az egyetem kolozsvári épületét is építette – 2014. szeptember 15-ig kell befejeznie az építési munkálatokat. Így a tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán tanuló diákok számára a 2014/2015-ös tanévtől kétszobás, szobánként három személyes lakrészekben biztosítanak elszállásolási lehetőséget.

A második szakaszban étkezdét, konferenciatermet, tantermeket és kápolnát tartalmazó épületrészt építenek majd fel. Ennek 2015 májusáig kell elkészülnie. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja az MTI-nek elmondta, hogy a teljes épület 14,55 millió lejbe (közel 967 millió forintba) kerül, az összeget a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére. Az új épület a meglévő egyetemépület közvetlen szomszédságában épül.

„Ha a diákközösség egy ilyen kollégiumban együtt lehet, és a szállás is ideköti, akkor egész másképpen pezseg az élet az egyetemi campusban” – magyarázta a beruházás fontosságát a dékán. Hozzátette, hogy a marosvásárhelyi campust eredetileg is több épülettel képzelték el. 2004-ben adták át az egyetemépületet, most pedig újabb lépést tesznek az elképzelések megvalósítása felé.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »