Tüntetés a világháborús emlékműnél

Konzervatív szimpatizánsok gyűltek össze vasárnap Washington D.C. National Mall nevű nemzeti parkjában, hogy a II. világháborús emlékműnél tüntessenek annak lezárása ellen – tudósított a Huffington Post. A lezárásra a kormányzat leállása miatt került sor. A tüntetők egy része később a Fehér Ház elé vonult.

A demonstrációban republikánus politikusok vettek részt, többek közt Sarah Palin. Palin szerint a kormány bábként használja a háborús veteránokat, ezzel pedig a katonákat érintő ügyintézés akadozására és a világháborús emlékmű körüli politikai csatározásra utalt. Az emlékmű újranyitásáról folytatott vita a közigazgatás leállását kiváltó elégtelen politikai együttműködés egyik szimbólumává vált.

A Million Veterans March veteránszervezet viszont tegnap Facebook-közleményben határolódott el az emlékmű politikai célra való felhasználásától. Hangsúlyozták, hogy a szervezet politikai állásfoglalás nélkül kívánja a veteránok érdekeit képviselni, és elmarasztalták Palinéket, amiért politikai tőkét kovácsolnának a veteránok ügyéből.

A vasárnapi tüntetés politikai színezetét jól kifejezi, hogy a tömegben a Tea Partyt támogató zászlók jelentek meg.

Hegedüs Vera

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »