Obama elutasította a republikánusok ajánlatát

John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke bejelentette, hogy eredménytelen volt Barack Obamával való tárgyalása, az elnök ugyanis nem fogadta el a konzervatívok ajánlatát. Néhány nappal ezelőtt a Republikánus Párt még azt hangoztatta: hajlandóak lennének belemenni abba, hogy megemeljék az Egyesült Államok adósságplafonjának szintjét, ezzel pedig eltolják az államcsődöt, időt nyerve egy átfogó megállapodás eléréséig. A feltételeik azonban ezek szerint Obama számára nem voltak vállalhatóak.

Lassan már két hete tart a USA közigazgatásának részleges leállása és a kritikus október 17-i dátum is közeleg: ekkor „fogy el” az Egyesült Államok pénze, azaz fizetésképtelenné válik és bármikor csődöt jelenthet. Ha viszont a demokraták és a republikánusok egyezségre tudnának jutni az adósságplafon, azaz az ország maximális hitelfelvételi szintjének megemeléséről, akkor az USA átmenetileg ismét tudná fedezni kiadásait – legalábbis egy széleskörű, kétpárti egyezségig.

Egy ilyen próbálkozás azonban éppen most fulladt kudarcba. Obama korábban azt mondta, hogy hajlandó lenne aláírni egy rövidtávú adósságplafon-emelő törvényt, ha az mentes lenne a politikai feltételektől. Részleteket ugyan nem tudni a tárgyalásról, de úgy tűnik, hogy a republikánusok valószínűleg ismét azt a feltételt támasztották, ami miatt a két pártnak korábban sem sikerült megegyeznie a kormány finanszírozásáról: az Obamacare-program leállítását.

Pintér Melinda

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »