Kétnyelvűsítenék az összes piacot

Kétnyelvű táblák jelzik a termékek nevét szombattól a marosvásárhelyi piacon. A kezdeményezők egyszerű vásárhelyi lakosok, akik tenni akartak a kétnyelvűség érdekében. Akciójuk nem áll meg itt, tervük szerint Marosvásárhely minden piacát „kétnyelvűsíteni” szeretnék.

Csupán néhány papír kinyomtatására és befóliázására, valamint lelkes kezdeményezőkre volt szükség ahhoz, hogy az egyik marosvásárhelyi piacon a termékek névtáblái kétnyelvűek legyenek. Az első akciójuk során még nem jutott elegendő névtábla, néhány terméket pedig ki is felejtettek a kezdeményezők, azonban mulasztásukat pótolni fogják, hiszen nem szeretnének itt megállni.

Lakó Péterfi Tünde, a csoport egyik tagja érdeklődésünkre elmondta: „Szeretnénk az anyanyelvünket használni, és erre az egyik legjobb hely a piac, ahova nap mint nap járnak a marosvásárhelyiek. A legegyszerűbb helyen kell kezdenünk, és ami a legfontosabb, cselekednünk kell ahelyett, hogy karba tett kézzel panaszkodunk.” Az aktivista szerint annyira kezdenek elrománosodni a városi piacai, hogy már a nyárádmenti termelők sem írják ki magyarul a termékeik nevét.

A kétnyelvűség ellen senki sem tiltakozott, az árusok örömmel fogadták a táblákat. Olyan is volt, aki a biztonság kedvéért rákérdezett, hogy mennyit kell fizetni értük, mások pedig arra voltak kíváncsiak, hogy az önkormányzat küldöttei osztogatják-e a táblákat. A kezdeményezők mindenkinek elmagyarázták, hogy ez egyszerű vásárhelyi polgárok ötlete és munkája, semmivel sem tartoznak nekik, használják a táblákat nyugodtan.

Kedden délelőtt mi is ellátogattunk a volt November 7 utcai piacra, ahol megkérdeztük néhány termelő véleményét a kétnyelvű táblákról. Az egyik asztalnál áruló nagyernyei Kocsis Irén lelkesen számolt be arról, hogy mekkora segítség ez neki, hiszen amellett, hogy magyarul is szerepel a terméknév, sokkal szebb ez a tábla, mint amilyent ő készít kartonpapírból. Az áron is egyszerűen lehet változtatni, így minden szempontból nagyon praktikus. Egy másik árus, aki Ilonaként mutatkozott be, elmondta, sajnos neki már nem jutott elegendő tábla, de várja, hogy – amint ezt az aktivisták mondták –, pótolják a hiányt.

A következő akciót csütörtökön 10 órától, illetve 16.30-kor szervezik a November 7 utcai piacon– árulta el Lakó Péterfi Tünde. Azt is megtudtuk, hogy a város összes piacára szeretnék kiterjeszteni ötletüket. Az anyagi vonatkozásokról a kezdeményező közölte, hogy 10-15 fős civilekből csoport finanszírozza a kivitelezést. „Nem akarunk szervezetekhez vagy pártokhoz fordulni, arra már túl sokat vártunk. Bármilyen segítséget elfogadunk, de kizárólag civilektől” – jelentette ki az aktivista.

Kitekintő / Székelyhon.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »