Kormányalakítási kérdőjelek Berlinben

Angela Merkel német kancellár koalíciókötési kényszerben van és egyelőre bizonytalan, hogy milyen összetételű lesz Németország új kormánya.

Sigmar Gabriel, a Német Szociáldemokrata Párt (SDP) elnöke péntek este bejelentette: hajlandó egyeztetni a választásokon győztes CDU/CSU-val. A tényleges koalíciós tárgyalásokról a kibővített választmány fog határozni, a konkrét kormányalakítást pedig a párt tagságának kell majd jóváhagynia. A konzervatívokat vezető Angela Merkel nagykoalíciós tárgyalásokat szeretne kezdeni a szociáldemokratákkal, amire a baloldal mindeddig visszafogottan reagált. A pártelnök hangsúlyozta, hogy „nem félnek az ellenzéki szereptől” és akár az előrehozott választásokkal is hajlandóak szembenézni, amennyiben szükséges. 

Miután múlt vasárnap a kereszténydemokrata-keresztényszocialista szövetség 1990 óta a legjobb választási eredményt érte el, Merkelnek új dilemmákkal kellett szembenéznie: mivel hagyományos koalíciós partnere, az FDP, a párt történelmében először még a parlamentbe se jutott be, egyelőre nem tudni, hogy kivel fog koalícióra lépni. A konzervatívokat mindössze néhány szavazat választotta el az abszolút többség megszerzésétől. 

A két párt álláspontja számos politikai kérdésben azonos és a korábbi együttműködésük 2005-2009 között sikeresnek mondható, legalábbis Merkel szempontjából. A szociáldemokraták ugyanis a nagykoalíciót követő választásokon 2009-ben csúfos vereséget szenvedtek. Ennek fényében alaposan megfontolják a döntést, hogy újra megállapodjanak-e a konzervatívokkal. Ha sikerül egyezségre jutniuk, a CDU és az SDP koalíciója 503 helyet foglalna el a 630 fős Bundestagban. A maradék 127 helyen Zöldek és a Baloldali Párt osztoznának, ezért azt követelik, hogy erősítsék meg a parlamenti ellenzék jogait, hogy hatékonyan tudja ellenőrizni a kormány tevékenységét. Egy erős koalíció létrejötte esetén tehát fokozott figyelmet kellene fordítani a demokratikus elvek érvényesítésére Németországban.

Erről azonban még korai gondolkodni, mivel a tárgyalások várhatóan hosszú hetekig elhúzódnak majd. A tervek szerint az SDP tagjai egyenként szavaznának a koalícióra lépésről, ám erre valószínűleg csak a párt novemberi konferenciáján kerül sor. A tárgyalások során Merkelnek meg kell győznie a vonakodó szociáldemokratákat – ennek érdekében akár az adóemelések, a kettős állampolgárság és az egységes minimálbér kérdésében engedményekre kényszerülhet. Sigmar Gabriel – aki várhatóan a szociáldemokratákat fogja képviselni a tárgyalásokon – azt nyilatkozta, hogy elsősorban a lényegi, politikai elképzelésekben kell egyezségre jutnia a két félnek, és nem a miniszteri posztokban. Németországban a lakosság többsége örülne, ha újra létrejönne egy CDU/CSU-SDP nagykoalíció, amire a második világháború óta két alkalommal volt példa. 

Koalíció a Zöldekkel?

A választások előtt szóba került egy esetleges CDU-Zöldek koalíció. Ez az ötlet azért merülhetett fel, mert a Zöldek egyik jelöltje a választásokon Katrin Göring-Eckhardt volt, aki a környezeti problémákra való fókuszálás helyett a párton belül egy konzervatívabb szemléttel rendelkezett. Továbbá mindkét párt politikai céljai között megjelenik a fenntarthatóság és a nyersanyagok felelősségteljesebb felhasználása. A közös célok ellenére számos olyan ellentétes álláspont, mint a meleg házasságok, a kettős állampolgárság kérdése vagy a kábítószer elleni fellépés távolítja egymástól a két pártot. A Zöldek számára az is intő jel lehet, hogy azok a pártok, amelyekkel a korábbiakban Merkel koalíciót alkotott, rohamosan veszítettek a népszerűségükből. Merkel továbbra sem zárja ki egy konzervatív-zöld összefogás lehetőségét, de elsősorban a szociáldemokratákkal történő nagykoalícióban gondolkodik. 

A legkevésbé valószínű forgatókönyv

Elméletileg a CDU/CSU alkothatna egyedül egy kisebbségi kormányt, ám ez esetben egy három párt szövetségéből álló ellenzékkel (SDP+Zöldek+Baloldali Párt) találná szemben magát, amely a legkisebb baklövést sem bocsátaná meg. Angela Merkel úgy nyilatkozott, hogy stabil kormányt szeretne kialakítani, tehát a kisebbségi opció kizárható.

Létrejöhet-e egy baloldali koalíció?

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a három baloldali párt, az SDP, a Zöldek és a Baloldali Párt együttesen a szavazatok 42,7 százalékát birtokolják a CDU/CSU 41,5 százalékával szemben. Míg a Baloldali Párt sürgeti egy baloldali koalíció létrehozását, az SDP és a Zöldek elzárkóztak ettől a lehetőségtől. Ennek a legfőbb oka az, hogy Baloldali Párt tagjai között számos olyan politikus található, akik az NDK kommunista rezsimjével hozhatók kapcsolatba.

Várható-e változás az Európa-politikában?

Angela Merkel és a szocialisták elképzelései az Európai Unió jövőjével kapcsolatban alapvetően hasonlóak. A kampány során Angela Merkel és riválisa Peer Steinbrück ugyanúgy azt hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is szigorú pénzügyi politikára van szükség, valamint ellenezték a közösségi felelősségvállalást képviselő euróövezeti közös kötvény bevezetését. A szocialisták a megszorító reformok mellett további gazdaságösztönző programokat javasolnak a jövőben. A válságkezelésre kialakított rendszerek, többek között az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) a szocialisták támogatásával jöhetett létre, mivel a kormány euroszkeptikus szárnya nem volt hajlandó megszavazni azokat. Tehát ha a tárgyalások végén sikerül megegyezniük, és létrejön a CDU-SDP nagykoalíció, akkor nem várható nagyobb változás Németország Európa-politikájában.

Laczi Renáta

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »