Andor: az EU egzisztenciális válságon megy keresztül

Jelentős kérdés az Európai Unió számára, hogy a gazdasági és monetáris együttműködés ki tud-e bővüli egy szociális dimenzióval, hogy lesz-e több „szociális Európa”, mert az Európai Unió egzisztenciális válságot él át – fejtette ki egy keddi pódiumbeszélgetésen Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja, aki a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felel a brüsszeli testületben.

„Ami öt évvel ezelőtt pénzügyi válságként indult, az végül Európa legnagyobb reálgazdasági válságát eredményezte” – állapította meg a magyar EU-biztos. Megítélése szerint a politikai döntéshozatali folyamat neheze már mögöttünk van, „a legrosszabbon már túl vagyunk”, a döntések megvalósítása viszont még nem teljes, a gyakorlatba való átültetés kulcsfontosságú.

A biztos rámutatott, hogy jelentős különbségek vannak az EU-n és az eurózónán belül is. A tripla „A” besorolású országok egyáltalán nem küzdenek olyan gondokkal, mint a válság sújtotta tagállamok, ahol gyakorlatilag „szociális vészhelyzet” van. Portugáliában és Görögországban nem javult a helyzet, sőt romlott is – húzta alá.

Hogy mindez miért jelent egzisztenciális kérdést, válságot az EU egésze számára, annak szemléltetéséhez Andor kifejtette, hogy a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az európai együttműködés minden olyan esetben, amikor szociális nyomás alá került, a visszafejlődés útján indult el. Az 1973-as olajválság után széthullott az akkori laza árfolyam-koordináció, valamint a kilencvenes években is gyakorlatilag megsemmisült az ERM európai árfolyam-mechanizmus első változata – mutatott rá Andor, aki szerint mindez azért történt, mert nem állt rendelkezésre a szociális nyomást csökkentő „szolidaritási mechanizmus”. Most Andor szerint mindössze annyi a különbség – a szociális nyomás ugyanúgy adott – hogy az euró, a közös fizetőeszköz léte miatt a tagállamoknak nem áll rendelkezésükre a leértékelés eszköze, amellyel versenyképességük helyreállítása érdekében élhetnének.

„A válság még aszimmetrikusabbá tett egy egyébként is aszimmetrikus rendszer” – véli a biztos, aki szerint kérdés, hogy egy ennyire divergens, széthúzó rendszer fenntartható-e hosszú távon.

A biztos rámutatott arra is, hogy szerinte a szociális dimenziót nem a gazdasági és monetáris uniótól függetlenül kell létrehozni, hanem annak részeként. A szociális helyzetet tükröző számok elválaszthatatlanok a makrogazdaságtól; a munkanélküliség, a háztartások jövedelme, ezek gazdasági mutatók, s nem utolsó sorban ez utóbbinak óriási hatása van arra, hogy mekkora a fizetőképes belső kereslet az Európai Unióban – érvelt Andor László.

Az Európai Bizottság által kulcsproblémának tekintett ifjúsági munkanélküliségnek Andor szerint hosszú távú kihatásai vannak, sokan ugyanis már akkor elszakadnak a munkaerőpiactól, a képzés, az oktatás lehetőségétől, egyes esetekben még a családjuktól is, amikor még az iskolapadban volna a helyük. Egyes déli tagállamokban a fiatalok több mint fele állástalan – érzékeltette a probléma súlyát a biztos, rámutatva, hogy „ez egy társadalmi üzemzavar jele”.

MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »