Sokba kerül a németeknek a környezettudatosság

Sokba kerül a németeknek a környezettudatosság, egyes vállalatok szerint az árak már megfizethetetlenek, és Németország vezető gazdasági tanácsadója is arra figyelmeztet, hogy radikálisan át kell gondolni az ország energiapolitikáját, mert a környezetkímélő energiatermelés árai hatalmasra nőttek.

„Drasztikus politikaváltásra van szükségünk. Nem figyeltek oda a költségekre. Azok most hatalmasra nőttek” – nyilatkozta Christoph Schmidt, a német Gazdasági Szakértők Tanácsának elnöke a brit Daily Telegraph napilapnak.

A német kormány elképzelései szerint Németországnak a fosszilis energiahordozókról át kell állnia a megújuló energiaforrásokra. 2030-ig az összes megtermelt energia felének, 2050-re a 80 százalékának szél, nap és más megújuló energiaforrásokból kell származnia. A költségbecslések szerint azonban az átállás a következő 25 évben már ezer milliárd euróba fog kerülni.

Schmidt aggodalmait osztja a BDI is, Németország legbefolyásosabb ipari szövetsége. A szervezet szerint nem maradhatnak tovább csendben, miközben idealisták tönkreteszik az ország energiapolitikáját. A szövetség tagjai nem csak a költségektől félnek (amikben jelentős szerepe van a megújuló energiaforrások költségvetési támogatásának), hanem azt mondják, veszélyben van a német ipar nemzetközi versenyképessége is.

A német vegyipari társaság szerint elszabadultak az energiaárak. A német elektromos áram ára gyorsabban növekszik, mint máshol Európában, és már kétszer annyiba került, mint az Egyesült Államokban. Mivel Amerikában a palagáz egyre nagyobb kitermelése miatt a gázpiaci árak a német árak negyedére estek, több német vegyipari cég is azt fontolgatja, hogy az Egyesült Államokba költözik.

Meglepő módon a környezettudatos energiatermelés vágya ahhoz is vezetett, hogy Németországban az elmúlt években nőtt a szén-dioxid kibocsátás szintje. Angela Merkel kancellár a japán fukusimai nukleáris baleset után engedett a közvélemény nyomásának, és leállítatta az összes német atomerőművet. Az így kiesett energiatermelést rövid távon csak a hagyományos széntüzelésű erőművek nagyobb fokozatra kapcsolásával lehetett ellensúlyozni, ami növelte a káros gázok kibocsátását.

Elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy ez az ideiglenesnek szánt megoldás tartóssá válhat. A napelemek és a szélerőművek nem tudnak mindig energiát termelni, mert az időjárástól függ a kapacitásuk. Németországban viszont az energiakereslet állandóan magas, és ezt akkor is ki kell elégíteni, ha nincs napsütés, vagy szélcsend van. Ennek módja, hogy tartalékként megtartják a régi, hagyományos fosszilis tüzelésű erőműveket, de így pont azok az energiatermelési módszerek konzerválódnak, amelyeket el akartak törölni.

MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »