A Microsoft nem nyugszik, még azután sem, hogy megvette a Nokia-t. A társaság 22%-os osztalékemelést, és 40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot jelentett be. Előbbi esetében a negyedévenkénti 28 centes osztalék éves 3,3%-os osztalékhozamnak felel meg, ami elég csinos ebben az iparágban, míg utóbbi esetében a korábban futó program meghosszabbításáról beszélhetünk. Ha már a Nokia-nál tartunk, akkor a Reuters hírügynökség szerint a szeptember végére tervezett New York-i bemutató – Lumia 1520 phablet, Sirius táblagép – későbbre tolódik a fentebb említett egyesülés miatt.
Amerika Equilor gazdaság microsoft számítástechnika USA
Friss hírek
600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »Fenntartható ajándékok a dolgozóknak (x)
A vállalati ajándékozásban az elmúlt évek során egyre hangsúlyosabbá vált a környezettudatosság kérdése.
Read More »A rosszul kiválasztott bérlő pénzügyi és jogi kockázatai (x)
A lakás kiadása rendszeres bevételt hozhat, de egy elhamarkodott döntés könnyen veszteségbe fordíthatja a befektetést. A késve érkező bérleti díj, a lakásban keletkező kár vagy egy elhúzódó jogvita nemcsak pénzt visz el: a tulajdonos idejét és nyugalmát is felemésztheti.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.