A cél a gázáremelés megakadályozása

Az az egyetlen célja a Szlovák Gázművek (SPP) 100 százalékos átvételének, hogy a kormány ellenőrizni tudja a lakossági gázárak alakulását, s megakadályozhassa az áremelést – jelentette ki pénteken Robert Fico. A miniszterelnök abszurdnak nevezte azokat az ellenzéki indítványokat, hogy e lépés miatt váltsák a posztjáról.

Elismerte, hogy a kormánynak nem volt pénze az egész SPP-csoport 49 százalékos részvénycsomagjának a megvásárlására, de azért, hogy felügyelhesse az árképzést, legalább a gázművek anyacége feletti ellenőrzést meg akarta szerezni. Fico tudja, hogy a cég veszteséges, de a veszteség fedezhető az SPP más tevékenységéből, és az állami költségvetésből egyetlen eurót sem kell e célra fordítani.

Fico leváltását a KDH, a Híd, az SDKÚ-DS, az SaS, az OĽaNO és a Nová väčšina – Dohoda indítványozta pénteken. Szerintük az állam számára előnytelen üzletet a J&T pénzügyi csoport érdekei alapján készítették elő.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »