Vakok is kaphatnak már fegyvert

Az Obama-kormány egyik fontosabb politikai törekvésének bárkája léket kapott, ahogy Illinois államban elfogadták, a vakok is hordhatnak fegyvert – jelenti a Huffington Post.

Az iowai törvényhozás eredményeként ezentúl az orvosilag vaknak nyilvánított személyek is fegyvertartási engedélyt kaphatnak, és tarthatnak lőfegyvert maguknál. Az állami törvényhozás szerint bárki, aki megtagadja egy iowai polgár ezen jogát annak testi adottságai miatt törvényszegést követ el.

„Amikor valaki elsüt egy fegyvert, akkor előveszi a fegyvert, irányba tart, és meghúzza a ravaszt. Nem hinném, hogy a látás akkora szerepet játszik benne” – nyilatkozta egy vak férfi, Michael Barber, a helyi The Register lapnak. A lépéssel nem csak a fegyvertartás szigorítását szorgalmazókon, de a helyi rendőrök sem tudnak mit kezdeni. „Véleményem szerint, ha csak egy homályos foltot lát valaki, akkor valószínűleg nem kellene fegyvert használnia” – fejtette ki Delaware megye seriffje, John LaClere.

A Sandy Hook Általános Iskolában történt tragédia évfordulója után januárban Stewie Wonder a CNN-nek nyilatkozott a fegyvertartás kérdéséről: „Képzeljenek el engem fegyverrel. Őrültség az egész”.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »