„Törpeétterem” hódít Kínában

Kis növésű emberek által alapított és üzemeltetett étterem hódít Kínában, a Csengcsou városában működő helynek az üzleten túl nem kis részben nevelő célzata is van.

Az augusztus végén megnyitott étterem első látásra teljesen átlagosnak tűnik, mindössze a szokottnál alacsonyabb asztalok és székek árulkodnak annak kissé rendhagyó jellegéről.

A pincérek megjelenése azonnal választ ad a miértekre: a „törpeétteremben” dolgozók átlagos magassága ugyanis csupán mintegy 130 centiméter, a személyzet legmagasabb tagja sem több 140 centiméternél. A hely maga nem csupán étteremként, inkább közösségi térként szolgál, rövid zenés-táncos és színházi előadásoknak, felolvasásoknak is helyet ad.

A Kínában mindezidáig egyedülálló éttermet egy 36 kis növésű embert tömörítő, tartománybeli társaság alapította. A kezdeményezés célja a munkaerő-piacon gyakran nagy problémákkal szembesülő emberek számára munkahely és biztos jövedelem biztosítása. Emellett nevelő célzata is van a helynek, segítheti a kis növésű emberek társadalmi elfogadottságának javítását.

Az étterem kínai lapoknak nyilatkozó vezetője, Jang Ji a kezdeményezés kiterjesztését, étteremlánccá való fejlesztését tervezi, hogy ne csak csengcsoui, de az ország többi pontján élő kis növésű emberek elhelyezkedését is segítse.

A Kínában élő kis növésű emberek korábban már az újságok címlapjára is kerültek. Mintegy százan közülük Csengcsoutól mintegy 1500 kilométerre, a dél-kínai Kunming városa közelében megalapították a Kisemberek Királyságát, ami egy „törpetémaparkot” takar. Az ott élők saját magukból faragtak látványosságot: előadásokkal, énekkel, tánccal szórakoztatják az oda látogató turistákat.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »