Korondi gyereket vásárolt egy magyar házaspár

Korondról származik az a tizennégy éves gyermek, akit egy magyarországi házaspár februárban százezer forintért (1500 lej) megvásárolt a szüleitől azért, hogy dolgoztassa.

A rendelkezésre álló információk alapján a házaspár a fiút hivatalos iratokkal gyámságba vette és azért vitte Magyarországra, hogy dolgozzon nekik az év végéig. A megállapodás szerint az anya ezért kapta a pénzt, azonban a „vásárlók” arról nem tudtak, hogy a gyereknek nem ez volt az első gyámságba vétele, és arról sem, hogy volt egy titkos megbízatása is. A rendőrség szerint ugyanis az édesanyja úgy bocsátotta útjára fiát, hogy a lehető legtöbb pénzt lopjon a munkaadóitól, amit küldjön haza Romániába. „A fiú tette is a dolgát, és a bő fél év alatt milliós nagyságrendben lopta meg a házaspárt. Ennek kapcsán tett feljelentést K. Lajos Bicskén” – szerepel a rendőrség közleményében. Kiss Z. Edward hadnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Krónikának elmondta, a gyermek a Hargita megyei Korondról származik, feltételezése szerint pedig a gyerekvásárlás korábbi ismeretség alapján történt.

Kitekintő / Szekelyhon.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »