Kína a világ harmadik legnagyobb befektetőjévé nőtte ki magát

Tovább növelte tavaly külföldre irányuló közvetlen befektetéseit Kína, amely immár a globális piac harmadik legnagyobb szereplőjévé vált – jelentette be a kínai kereskedelmi minisztérium hétfőn.

A közvetlen külföldi befektetések értéke 87,8 milliárd dollárra nőtt 2012-ben – közölte a tárca a nemzeti statisztikai hivatallal és a devizaszabályozásért felelős szervvel, a SAFE-val közösen. Ez éves szinten 17,6 százalékos növekedés, miközben a globális átlag – a világgazdasági környezet bizonytalanságai miatt – 17 százalékkal csökkent.

A kínai tőke fokozódó áramlása külföldre azt is jelenti, hogy a kelet-ázsiai ország ma már a világ harmadik legnagyobb befektetője az Egyesült Államok és Japán után, miközben 2011-ben még csak a hatodik helyet tudta magáénak. A statisztikák szerint a kínai cégek tavaly 457 felvásárlást és összeolvadást (M&A) bonyolítottak külföldön, összesen 43,4 milliárd dollár értékben, ez a számot és az értéket illetően is új rekord.

Az ország külföldre irányuló közvetlen befektetései 2002 és 2012 között átlagosan évi 41,6 százalékkal nőttek, az évtized közepéig az évi 17 százalékos növekedés fenntartása a cél. A külföldi befektetések értéke 2015-ben akár a 150 milliárd dollárt is elérheti – becsülte korábban a kereskedelmi minisztérium.

A múlt év végén a kínai cégek külföldi befektetésekben lévő teljes kinnlevősége az 531 milliárd dollárt is meghaladta – olvasható ki az adatokból. A kínai befektetők 179 országban mintegy 22 ezer vállalatot alapítottak, s 80 százalékuk működik sikeresen.

A központi gazdaságtervező ügynökség, az NDRC egy korábbi becslése szerint 2013 során az előző évhez képest akár 15 százalékkal is nőhet a Kínából külföldre irányuló befektetések nagysága. A befektetési kedvet a központi vezetés kezdeményezőbb nyitási politikái is növelhetik majd. A kormány minden vállalatot hajlandó és kész külföldi befektetéseit illetően támogatni és irányítani – áll az NDRC jelentésében.

A kínai cégek legkedveltebb célpontjai között Kanada, az Egyesült Államok, Németország és egyre inkább a feltörekvő országok szerepelnek.

MTI

Friss hírek